Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha nyáron elveti, ősszel már szedheti

xmldata.jpgNe engedjük, hogy a konyhakertünk ebben a gyönyörű, termékeny nyári időben üres ágyásokból álljon!

Ne engedjük, hogy a konyhakertünk ebben a gyönyörű, termékeny nyári időben üres ágyásokból álljon!

 

A zöldségfélék többségének a magját tavasszal vetjük el; ezek viszonylag gyorsan kikelnek, kifejlődnek és fogyasztásra alkalmassá érnek. A tavasszal elvetett hónapos retek, a kerti zsázsa, a zöldborsó, a kipalántázott karalábé, a fejes saláta a nyár közepére már csak egy kellemes emlék a konyhaművészek és a hálás fogyasztók számára, a helyük pedig a veteményes kertben üresen tátong.

Pedig a mi időjárásunkra jellemző a hosszú és napsütéses szeptember, sőt még októberben is kellemes, szabadba csalogató napok szoktak lenni, vagyis a klímánk alkalmas a másodtermények vetésére, ültetésére.

 

Nyár közepi másodvetés: hogyan kezdjük?

 

A munka a talaj előkészítésével kezdődik, amelyet éppen olyan gondosan kell elvégezni, mint ahogy tavasszal tette! A gyomnövényeket szedje ki, és az előző termény maradványaival együtt rakja a komposzttárolóba. Ha eközben esetleg cserebogár pajorra, vagy más kártevőre lelne, akkor azokat is semmisítse meg.

A talajt ezután 25-30 cm mélyen fel kell ásni, hogy megkeveredjék és fellazuljon, a rögök szétessenek és az apró, nyirkos morzsák az elvetett magokat minden oldalról körülvéve lehetővé tegyék a gyors csírázást és a növények kikelését.

 

Milyen zöldséget vethetünk nyár közepén?

 

Másodvetésre azok a zöldségfélék alkalmasak, amelyek az első, őszi fagyokig fogyasztásra alkalmassá fejlődnek, tehát a rövidebb tenyészidejű fajtákat részesítsük előnyben. A hagyományos zöldségek közül erre a célra kiválóan megfelelnek a karotta-sárgarépák, a rövid gyökeret fejlesztő petrezselyem fajták, a cékla és az őszi retekfajták. Érdemes most vetni zöldbabot, amelynek fajtái közül különösen ajánlom a nálunk ritkábban termelt zöldhüvelyűeket, amelyek nem szálkásak és kiváló köretek készülnek belőlük.

 

Akár augusztus közepéig ültethetünk

 

Augusztus közepéig palántázható az uborka, az áttelelő kelkáposzta és a sokféle saláta (kötöző, tépő, mezei, radiccsió stb.).

Ilyenkor lehet vetni a gumós kömény és az indokolatlanul elfelejtett leveles kel magját. Ez utóbbi egyike a legértékesebb téli zöldségféléknek: a 80-100 cm magasra fejlődő növény nagy, húsos levelei tökéletesen fagyállóak és szépen díszítik a télen kopasz kerteket, de étrendileg igen értékes ételek is készíthetőek belőlük. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európa számos országában ez egyike a legkedveltebb késő őszi zöldségféléknek. A legújabb csemegekukorica fajták között már beszerezhetőek a mindössze 70-75 napos tenyészidőt igénylőek is.

 

A másodvetemény ápolása

 

A másodvetésű zöldségfélék ápolása a gyomok irtásából és – szükség esetén – a növényvédelemből áll, ez utóbbit azonban lehetőleg korlátozzuk a beteg növények és növényi részek eltávolítására. Hosszabb szárazság esetén a növények gyors fejlődését jelentékenyen elősegíti az öntözés és a tápoldatozás is.

 

És ha túl korán érkezik a fagyos idő?

 

Egyes években október közepén számítani lehet enyhébb fagyos hajnalokra is, amelyeknek a veszélyét fóliás takarással kerülhetjük el. A fagyveszély elmúltával a vegetáció rendszerint november közepéig zavartalanul folytatódik.

 

 

Forrás:http://www.balintgazda.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 2
Összes: 365958
Hónap: 4152
Nap: 177