Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pápai járás polgárőreire mindig számíthat a lakosság

Ahol tudunk, segítünk, és ezért nem várunk semmiféle juttatást – hangsúlyozta Molnár Brigitta, a kemenesszentpéteri polgárőr egyesület tagja, aki egyben a járási koordinátor munkáját is segíti.

article preview

Molnár Brigitta elmondta, hét éve csatlakozott a polgárőrséghez, mert úgy látta, az emberek – fiatalok és idősek egyaránt – igénylik a törődést, hogy valaki figyeljen rájuk, meghallgassa őket. Hozzátette, először a rendőrségen látott egy prospektust, melyben a polgárőrségről olvasott. A leírtak felkeltették az érdeklődését, így jelentkezett.

– A polgárőrség egy önkéntes alapon működő szervezet, melyhez rendkívül sok tevékenységi terület köthető. Jelenleg papírmunkával töltöm a legtöbb időt, segítem Barcza László járási koordinátor munkáját. Emellett több órát töltünk kint a településen, járőr-megfigyeléseket végzünk. A munkánk fontos része még a toborzás és a tájékoztatás, a prevenció is. A Rába közelsége miatt pedig a kemenesszentpéteri egyesületnél újdonságként vízi tagozatot is indítottunk – fejtette ki.

 

Molnár Brigitta kiemelte, a járásban 25 polgárőr egyesület működik, jelenleg 488 taggal, beleértve az ifjú polgárőröket is. – Kiemelten igyekszünk bevonni az ifjúságot, erre 18 éves kortól nyílik lehetőség. Vannak olyan fiatalok, akik már 12–14 éves korukban érdeklődve figyelik a munkákat, közreműködnek például a szemétszedéseken, azonban a tagságot igazoló kártyát csak a nagykorúvá vásásuk után, a szükséges képzések elvégzésével kapják meg – mutatott rá a polgárőr.

Hozzáfűzte, az arra kedvet érző fiataloknak lehetőségek széles skáláját kínálja a polgárőrség, hiszen működik az országban többek között lovas, vízi, kutyás, sőt, légi tagozat is, ahol a sárkányrepülőzés és a drónozás kipróbálására is lehetőség nyílik. – Szükség van arra, hogy megmozgassuk a fiatalokat és megmutassuk nekik: más szemmel is lehet nézni a világot. Az Országos Polgárőr Szövetség nagyon sok tábort szervez a fiatalságnak, melyen az oktatások mellett helyet kap a sport, a kézművesség is. Nem utolsósorban pedig egy összetartó közösség tagjai lehetnek – hangsúlyozta Molnár Brigitta.

Mint mondta, a polgárőri munka sokkal színesebb, mint azt elsőre gondolnánk. A járőrszolgálat mellett folyamatos munkát ad a különféle rendezvények biztosítása, de nem várt eseményeknél, például baleseteknél, eltűnt személyek keresésénél vagy árvíz esetén is segítséget nyújtanak. Megvannak a különféle szezo­nális feladatok is, ősszel ilyen az iskolakezdés miatt megnövekedett forgalom biztosítása, halottak napja környékén a temetőknél vannak jelen, az idősköszöntő rendezvényeken pedig megelőzési tanácsokkal látják el a lakosságot. Emellett a polgárőrök rendszeresen részt vesznek a véradásokon, továbbá szorosan együttműködnek a rendőrökkel, az erdészekkel, a mezőőrökkel, a katasztrófavédelemmel, a mentőkkel, az önkormányzatokkal, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.

bet1016polgarorok03.jpg

Molnár Brigitta, a kemenesszentpéteri polgárőr egyesület tagja (balra) kiemelte, a bűnmegelőzés szempontjából fontos, hogy minél szélesebb körben biztosítsanak jelenlétet  Fotó: Polgár Bettina/Napló

– A Magyar Labdarúgó Szövetség és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködési megállapodása alapján az alacsonyabb osztályú bajnoki mérkőzéseken polgárőrök vigyáznak a biztonságra, hozzájárulva ezáltal a közrend és közbiztonság fenntartásához, a kulturáltabb szurkolási feltételek megteremtéséhez – magyarázta a kemenesszentpéteri polgárőr.

– A bűnmegelőzés szempontjából fontos, hogy minél szélesebb körben biztosítsunk jelenlétet. Ez a lakosságnak megnyugvást jelent. Ugyanakkor azt is tudatosítjuk, hogy bátran fordulhatnak hozzánk – emelte ki Molnár Brigitta. Hozzáfűzte, mindez nem működhetne, ha nem lenne meg az a példás összefogás, melynek az országban 65 ezer polgárőr a részese.

Forrás:https://www.veol.hu/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 11
Összes: 407591
Hónap: 12648
Nap: 455