Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Együttműködési megállapodás Alföldi és a Balatoni polgárőrök között.

A közelmúltban együttműködési megállapodást írt alá a Balatonkenesei Polgárőr Egyesület és a Papkeszi Polgárőr Egyesület a Békés megyei Újkígyósi Polgárőr Egyesülettel közösen.

article preview

Az ismeretség kezdete egy korábbi együtt elvégzett Polgárőr Akadémiáig nyúlik vissza. A kölcsönös látogatások után fogalmazódott meg az ötlet, hogy tegyük hivatalossá ezt a kapcsolatot. Az Újkígyósi Polgárőr Bál jó alkalomnak tűnt a hivatalos aláírási ceremónia megszervezéséhez, amire a Városháza dísztermében került sor és az egyesületi tagokon kívül részt vettek rajta az érintett települések meghívott polgármesterei is.

papkeszi--egyuttmukodesi-megallapodas.jpg

Az aláírt együttműködési megállapodás tartalmazza azt, hogy a három egyesület segítse egymás munkáját az idegenforgalmi szezon ideje alatt, vendégszolgálatok adásával, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a tagok megismerjék az egymás lakóhelyén végzett polgárőri tevékenység helyi sajátosságait.

Reményeink szerint ez a megállapodás nemcsak a közös munkát, hanem jó baráti kapcsolatok kialakulását is segíteni fogja a két különböző országrész egyesületei között.

 

 

Forrás: Nyemcsok Györgyné járási koordinátor

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ishaan - williamcclark@yahoo.com

I really loved reading your blog. It was very well authored and easy to understand. Unlike other blogs I have read which are really not that good.Thanks alot!

 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 3
Összes: 383667
Hónap: 8728
Nap: 88