Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képzést szerveztek a polgárőrök négylábú járőrtársainak

Léggömbök durrantak el egymás után, utána esernyővel sétáltak a lovak előtt, majd lövések dördültek el. A lovak mindezt mozdulatlanul tűrték úgy, hogy a lovas simogatta, megnyugtatta őket.

 

A sümegi Capári lovardában az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozata által szervezett járőr-1 oktatáson 14 lovas szolgálatot vállaló polgárőr vett részt, öten vizsgát is tettek. Ez a feltétele ugyanis, hogy polgárőr szolgálatot láthassanak el. A járőr-l vizsgával többek között rendezvényeken tömegben láthatnak el szolgálatot. Alapvető, hogy a ló és lovas jól értelmezze egymás jelzéseit, az állat ne ijedjen meg a hangoskodástól, az emberektől, a szokatlan helyzetektől. Szoktatták az állatokat a füsthöz, a hídon áthaladáshoz, a fűrész hangjához, a rendőrségi és mentőautó szirénázásához. Ez a gyakorlat arra irányult, hogy például fatolvaj tetten érésekor megfelelően viselkedjenek a lovak.

A léggömb durranó hangjához szoktatja a lovakat Domoszlai Dániel, Molnár Zoltán és fia, ifjabb Molnár Zoltán

Fotó: Tisler Anna

 

A háromnapos képzést Rácz Adrienn, az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozat elnöke, valamint Domoszlai Dániel nyugalmazott rendőr alezredes, elnökségi tag vezette. A polgárőrök Gyulafirátótról, Kapolcsról és Sümegről érkeztek.

A megnyitó alkalmával Mezei József, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége alelnöke elmondta, két éve már több mint ezer lovas polgárőr lát el szolgálatot szerte az országban. Az országos szövetség gondoskodik a folyamatos képzésükről.

Makkos Róbert sümegi őrsparancsnok kijelentette, hogy fontos a rendőrségnek is a polgárőrmozgalom. A lovasok gyakori külterületi jelenléte fontos a megelőzéshez. Az őrsparancsnok hozzátette, büszke arra, hogy a sümegi polgárőrelnök a lovas tagozat országos alelnöke, valamint, hogy a város másodszor ad otthont a képzésnek.

A három nap alatt a résztvevők elsajátították a megfelelő ismereteket a közterületi szolgálat ellátásához, valamint egymástól is sokat tanultak.

 

Forrás:https://www.veol.hu/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 357429
Hónap: 3894
Nap: 176