Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Láthatósági mellényt kaptak az óvodások

A Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság, a Baleset megelőző Bizottság jóváhagyásával, a Közlekedési Osztály vezetőjétől, Adamovics László r. alezredes a zirci járás vezető kezdeményezésére, 20 db láthatósági mellényt adott, a Nagyesztergári Fészek Óvodának közlekedési baleset megelőzés céljából.

 

dscf8530.jpg

 

Ebből az alkalomból az óvoda,  Jelencsíkné Bea vezetésével kerékpár túrát szervezett a kicsiknek, ahol a helyi polgárőrség biztosította az útvonalat. Indulás az Óvoda területéről történt és a focipályán ért véget.

Itt egy kis szlaolmpályán gyakoroltak a gyerekek, majd egy jégkrém elfogyasztása után nekivágtak a nagy feladat második részének és visszavonultak az óvoda területére. A jelenlévő gyerekek a távolságot ami összesen kb. 3 km volt, azt  nagy fegyelemmel és precízen hajtották végre.

Visszaérkezéskor egy ivólé elfogyasztása után, igazolványt adott a vezető óvónő minden gyereknek, hogy fegyelmesen és balesetmentesen teljesítették a kerékpár túrát.

 

Forrás:Dülk József

 

 

A mappában található képek előnézete Láthatósági mellényt kaptak az óvodások

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 357431
Hónap: 3893
Nap: 172