Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Négy új gumiabroncsot kaptak a polgárőrök

A Hankook Tire Magyarország Kft 2021-ben tizedik alkalommal hirdette meg az Abroncsadományozási Programját, amellyel a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és/vagy helyi hatáskörű szervezeteket támogatja.

20210914-hankook.jpg

Az Abroncsadományozási Program keretében a Társaság olyan kisebb alapítványoknak és egyesületeknek is segítséget nyújt, amelyek méretükből fakadóan más módon ritkán és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz. A járványhelyzetre tekintettel a pályázat elbírálása során kiemelt hangsúlyt helyeztek a védekezésben valamilyen módon résztvevő szervezetek támogatására.

A Lovasi Polgárőr Egyesület azon szerencsés egyesületek közé tartozott, akik támogatásban részesültek és ezáltal négy új gumiabroncsot kaptak a gyártól. Nagy segítséget jelent ez a helyi egyesületnek, akik az idén kapott szolgálati gépjárművük régi elhasználódott gumiabroncsait tudják lecserélni.
- Nagyságrendileg 100.000 Ft-ot tudnak ezzel megspórolni, nagyon örülünk a támogatásnak és köszönetünket fejezzük ki.- mondta Simon Róbert az egyesület elnöke.
 
szöveg: Szendi Péter
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Nyelvek

MagyarDeutschEnglish

Profilkép

Pontos idő


Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás.


Hírek


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista


Elérhetőség

Kapcsolat

Levelezési cím:
8200 Veszprém, Bajcsy Zs. u. 2.
Email.: polgarorvp@gmail.com


Ügyfél fogadás:

Hétfőtől- Csütörtök 7.00-15.00-ig.
Péntek 7.00- 12.00-ig.

Elérhetőség:

Trombitásné Hegyaljai Éva
E-mail: polgarorvp@gmail.com
Tel:06-30/650-3810
06-88/428-022 - 1880 mellék

Dülk Anita
E-mail:polgarorvp@gmail.com
Tel:06-30/650-3798
06-88/428-022 - 1880 mellék

Statisztika

Online: 15
Összes: 955140
Hónap: 38593
Nap: 797