Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendőrök társszervekkel razziáztak a Veszprém megyei erdőkben, drogosok is lebuktak

Több, mint nyolcvan résztvevővel, összehangolt akción ellenőrizte az erdőket, táj-, és természetvédelmi területeket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a társhatóságok, illetve az erdészetek bevonásával, az elmúlt hétvégén. Ezúttal elsősorban az illegális motorozást figyelték.

 

A főszervező Borbély Zoltán alezredes, a VMRFK közrendvédelmi osztályvezetője, és Szedlák Tibor, a Verga Zrt. termelési vezérigazgató helyettese elmondta, céljuk a természeti értékek, illetve az élőhelyek védelme, ugyanis a quadosok, a krosszmotorosok nagy károkat okoznak ezeken a területeken, tönkreteszik azokat, és zavarják a vadak nyugalmát, és nemcsak hazai, hanem külföldi motorosok is érkeznek ezekre a helyekre.

Eligazítás a hajmáskéri lőtéren. Több, mint nyolcvanan ellenőrizték a természeti értékeket
Fotó: Rendőrség

 

Az elmúlt hétvégi akción ellenőrizték Tapolca, Sümeg, Veszprém, Várpalota, Zirc és Pápa környékén található táj- és természetvédelmi területeket, erdőket, így egyebek mellett a Verga Zrt., a Bakony Zrt. és a Budapesti Erdőgazdaság uzsai telephelyét, amelyben a rendőrség mellett részt vettek az erdészetek, vadásztársaságok, a MH Bakony Harckiképző Központ és a polgárőrség, és több járőr, polgárőr lóval vett részt az akcióban.

Sárközi Mária gyulafirátóti polgárőr Carlóval (balról), Tóth Krisztián címzetes törzszászlós, a Készenléti Rendőrségtől, Ugorral, Budai Tibor címzetes főtörzszászlós, Reménnyel, és Mórocza Norbert, gyulafirátóti polgárőr Marokkó nevű lovával.

Fotó: Rendőrség

Az ellenőrzésen a rendőrök negyvenöt személyt igazoltattak, közülük öttel szemben közlekedési szabálysértés miatt intézkedtek, illetve erdőrendészeti szabálysértésért közigazgatási bírságot
szabtak ki. Két krosszmotorosnál szabálysértési eljárást kezdeményeztek engedély nélküli vezetésért. A rendőrök két olyan illetőt is elfogtak, akik ellen kábítószer birtoklása és fogyasztása
miatt büntetőeljárást kezdeményeztek. Az erdők védelme érdekében a jövőben is szerveznek a mostanihoz hasonló, összehangolt akciót.

 

Forrás:https://www.veol.hu/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 6
Összes: 357431
Hónap: 3895
Nap: 176