Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Telefonon köszönte meg a polgárőrök munkáját Dézsi János.

A veszprémi Városházán tartott küldöttgyűlést a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége 2019. április 6-án.

dscf1146.jpg

A jelenlévőket Borbély Zoltán r. alezredes VeMPSZ Szakmai alelnöke köszöntötte, az OPSZ elnökének képviseletében Török Barna urat az OPSZ Felügyelő és Ellenőrző Bizottság Elnökét, Dr. Fellegi Norbert r. ezredes urat a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság mb.megyei rendőrfőkapitányát,  Dégi Zoltán urat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adó-és Vámigazgatóság igazgatóját, Csillag István tű.o. alezredest a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi  Igazgatóság igazgató-helyettesét, Takács Szabolcs urat a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, Polgárdy Imre urat a Veszprém Megyei Önkormányzat elnökét, Porga Gyula urat Veszprém Megyei Jogú Város polgármesterét és a megjelent polgárőröket.

dscf1124.jpg

A köszöntő után telefonon felhívta Dézsi Jánost a VeMPSZ elnökét, akit egészségügyi okokból Budapesten a Honvéd Kórházban kezelnek. Dézsi János telefonon köszönte meg a megye polgárőreinek az elmúlt év munkáját és kérte őket, hogy a következő évben is aktívan végezzék ezt az önkéntes tevékenységet.

Ezt követően Borbély Zoltán r. alezredes VeMPSZ Szakmai alelnöke ismertette a napirendi pontokat, majd egy perces tiszteletadással emlékeztek meg a megyében elhunyt  polgárőr társainkra.

 

dscf1128.jpg

 

Folytatásként felkérte Molnár Ervin urat a Pannon Várszínház színészét, hogy mondja el Csorba Melinda polgárőr - Vigyázó SZEMek című versét.

 A folytatásban az elmúlt év szakmai beszámolóját hallhatták és láthatták a jelenlévők, amit szintén Borbély Zoltán r. alezredes a VeMPSZ Szakmai alelnöke ismertetett. A beszámolóban elhangzott, hogy a megyei polgárőrök fegyelmezetten és önzetlenül végezték a munkájukat és az is, hogy az elnökség a tőlük elvárt módon a legjobb szakmai tudással végezte feladatát. Továbbra is fontos a társszervekkel az együttműködés és a folyamatos képzése a polgárőröknek. Kiemelte, hogy megyénk az 5-ös skálán közel 4,7-es eredményt ért el. A jövőre vonatkozó legfontosabb feladat a jó és kiegyensúlyozott közbiztonság megőrzéséhez továbbra is hozzájárulni.

 

dscf1141.jpg

 

A részletes tájékoztatás után a pénzügyi beszámoló következett, amit Mezei József, a VeMPSZ elnökhelyettese ismertetett a jelenlévőkkel.

 

dscf1142.jpg

 

A 2018-19-es pénzügyi beszámoló után a Felügyelő Bizottság beszámolóját Balogh Csaba a FEB elnöke ismertette.

A következő napirendi pont az OPSZ Küldöttek megválasztása volt, mivel lejárt a 4 éves mandátumuk.

OPSZ Küldöttek a következő személyek lettek:

  • Hajdú Péter

  • Nemcsók Györgyné

  • Valente József

  • Mezei József

  • Kristóf János

  • Trombitásné Hegyaljai Éva

  • Bitai Sándor

  • Borbély Zoltán

Ezt követen a küldöttek közül, Valente József, Varga Mihály, Kórosi Tibor kértek szót és az ő hozzászólásaikat és észrevételeit hallgathatták meg a jelenlévők.

 

dscf1158.jpg

A folytatásban Dr. Fellegi Norbert r. ezredes úr, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság mb. megyei rendőrfőkapitánya mutatkozott be és mondta el gondolatait illetve terveit a jövőre vonatkozóan. Kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja a rendőrség és a polgárőrség napi szintű kapcsolattartását, ezért kér minden polgárőrt, hogy ehhez a kapcsolattartáshoz pozitívan álljanak hozzá.

 

dscf1163.jpg

 

Ezt követően Csillag István tű.o. alezredes a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi  Igazgatóság igazgató-helyettese köszönte meg a polgárőrök munkáját és hívta fel a figyelmet, hogy az idei évben is tudnak jelentős támogatást adni az egyesületeknek.

 

dscf1164.jpg

 

A következő felszólaló az OPSZ elnökének képviseletében Török Barna, az OPSZ Felügyelő és Ellenőrző Bizottság Elnöke volt, aki gratulált Borbély Zoltán r. alezredes úrnak a kimerítő szakmai beszámoló elkészítéséhez és prezentálásához. Gratulált a megyei szövetségnek, hogy sikeresen zárta az elmúlt évet és megköszönte a polgárőrök munkáját. Kiemelte, hogy nagyon fontos az önkormányzatokkal való együttműködés és arra bíztatta a küldötteket, hogy próbáljanak ezen a területen, szorosabb kapcsolatot létrehozni.

 

A folytatásban a küldöttek megszavazták az éves tagdíj összegét, ami 5000Ft-ra emelkedett azzal a feltétellel, hogy a plusz összeg az új megyei iroda fejlesztéséhez lesz elkülönítve. Ezt követte a napirendi pontok elfogadása, amit a küldöttek egyértelműen megszavaztak.

A napirendi pontok elfogadása után a város vezetőinek a beszédét hallgathatták meg a jelenlévők.

 

dscf1173.jpg

 

Elsőként Takács Szabolcs urat a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának a köszöntőjét hallhatták, amiben kijelentette, nagyon örül annak, hogy a megyében ilyen sok polgárőr van, és ilyen jól működik. 

 

dscf1174.jpg

 

Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is köszöntötte a jelenlévőket és kifejtette, hogy megyénkben nagyon jó az együttműködés a társszervekkel és reméli, hogy ez így is marad.

 

dscf1179.jpg

 

A beszédek zárásaként Porga Gyula urat, a Veszprém Megyei Jogú Város polgármesterét hallhatták a megjelentek, aki arról beszélt, hogy büszke a városban lévő fejlesztésekre és a pezsgő kulturális életre, de ehhez nagyon fontos, hogy a városban élők és az ide érkező turisták biztonságérzete megfelelő legyen.

Megköszönte a jelenlévő rendőri vezetők együttműködését, illetve a megyei és a városi polgárőrök munkáját, hiszen nélkülük a megye közbiztonsága nem tartana ott ahol most van.

 

A küldöttgyűlés zárásaként az elismerések átadása következett.

 

Kiemelkedő polgárőr tevékenységük elismeréseként, valamint egyesületük és a megyei  szövetségben végzett eredményes munkájuk elismeréseként a VeMPSZ javaslata alapján az OPSZ elnöksége:

 

Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát adományozta:

  • Steigervald Zsolt úrnak, a Bándi Polgárőr Egyesület tagjának, Bánd község polgármesterének.

  • Kőszegi Ferenc úrnak, a Királyszentistváni Polgárőr Egyesület elnökének.

  •  

Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatát adományozta:

  • Sali István úrnak a Kertai Polgárőr Egyesület tagjának.

 

Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatát adományozta:

  • 1.   Molnár István            úrnak a Nagyesztergári Polgárőr Egyesület tagjának.

Az elmúlt év során teljesített polgárőr tevékenységük elismeréseként járási koordinátorok és az egyesületi elnökök javaslata alapján az elnökség határozata alapján:

Szent László plakettet adományoz: 

  1. Molnár Istvánné - Nagyesztergár polgárőr

  2. Hegyi Zsolt - Nemesgörzsöny polgárőr

  3. Vaáry Attila - Adásztevel polgárőr

  4. ifj. Jánosi Attila - Balatonudvari polgárőr

  5. Mórocza-Tavas Eszter - Gyulafirátóti polgárőr

  6. Esső István - Felsőörs Polgárőr Egyesült elnöke

  7. Németh Ferenc - Sümegprága polgárőr

  8. Nagy Rajmond - Gógánfa polgárőr

  9. Gábornyik László Imre - Papkeszi polgárőr

  10. Kindili László - Zalahaláp polgárőr

  11. Fésüs Sándor - Vilonya polgárőr polgármester

  12. Balázsi Gergely - Ajka polgárőr

  13. Bakos András r. alezredes

190407_polgor01.jpg

(Kép: Domján Attila)

Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése Veszprém város közbiztonsága érdekében végzett kimagasló, példaértékű polgárőri munkája elismeréseként 2019. év Polgárőrre díjat adományozta:

  • Nagy Károly Veszprém Dózsavárosi Polgárőr Egyesület tagjának.

A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság állományával közös aktív szolgálat elismeréseként a rendőrkapitányságok javaslata alapján:

Dicséretben részesíti és a Szent György plakettet kapott:  

  • Szabó László - Karakószörcsök Polgárőr Egyesület elnöke

  • Ladányi Péter - Balatonakarattya polgárőr

  • Horváth Gábor - Dörgicse polgárőr

  • Varga Zoltán - Inota polgárőr

  • Horváth Balázs - Adásztevel polgárőr

  • Molnár Brigitta - Kemenesszentpéter polgárőr

  • Páli Zsolt - Kővágóörs Polgárőr Egyesület elnöke

  • Tölgyes Zsolt - Tapolca Polgárőr Egyesület elnöke

  • Zsida Kornél - Gyulafirátóti polgárőr

  • ifj. Horváth Sándor - Nagyvázsony polgárőr

  • Mezei József úrnak, a VeMPSZ elnök-helyettesének, Csabrendeki Polgárőr Egyesület elnökének

  • Valente József úrnak, a Sümegi Járási koordinátorának, VeMPSZ alelnökének

  • Tóth Miklós - Zalahalápi Polgárőr Egyesület elnökének

  • Csöngei István - Nagyalásonyi Polgárőr és Sport Egyesület tagjának

20190406_113633.jpg

 

A megyei polgárőr szövetség munkájának segítése és szakmai támogatása elismeréseként, dísztőr tárgyjutalomba részesíti:  

  • Polgárdy Imre urat, a Veszprém Megyei Önkormányzat Elnökét.

dscf1133.jpg

 

Végezetül a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elismeréseként, illetve nagyrabecsülésének jeléül a szervezetek közötti együttműködés fenntartásáért, ápolásáért valamennyi együttműködő szervezet részére egy emléktárgy átadására került sor.

Zárásként Borbély Zoltán r. alezredes VeMPSZ Szakmai alelnöke megköszönte mindenkinek a részvételt és egy közös légi fotóra hívta a küldötteket az Óváros térre.

Teljes videó

 

Nagy Zoltán

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 357429
Hónap: 3894
Nap: 176