Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Veszprém megyei polgárőr nap 2015

dscf0146.jpg2015. június 6-án Sümegen tartották meg a megyei polgárőrnapot, melyre a polgárőrök és családtagjaik összesen 1400 fővel vettek részt a rendezvényen.

2015. június 6-án Sümegen tartották meg a megyei polgárőrnapot, melyre a polgárőrök és családtagjaik összesen 1400 fővel vettek részt a rendezvényen.

 

sumeg_005.jpg

(Fotó:Löwinger)

 

Reggel 9:00-kor kezdődött a rendezvény koszorúzással, a Szent László téren koszorúzták meg I. (Szent) László szobrát, aki a polgárőrök védőszentje. A koszorúzásra 8 fő lovas polgárőr vezetésével érkeztek a helyszínre  ötven polgárőr. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a megyéből érkező polgárőrök és családtagjainak a fogadása és tájékoztatása. Délelőtt 10 órakor a Himnusszal  és a programok ismertetésével folytatódott a megnyitó, a színpad előtti alakuló téren.  Köszöntötték a meghívott vendégeket,  Zámbó Péter OPSZ Szakmai Alelnökét , dr. Töreki Sándor r. dandártábornok urat, a Veszprém MRFK Vezetőjét,  Anda György r. ezredest,  a Veszprém MRFK vezető-helyettesét, Antóni Miklós tű. alezredes  urat, a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi  Igazgatóság osztály vezetőjét, Kovács László Sümeg város alpolgármesterét, a  képviselő testület megjelent tagjait, és Papp Imre urat Sümeg várkapitányát. Továbbá köszöntötték a szomszédos megyei Polgárőr Szövetségek vezetőit, a Rendőrkapitányságok képviseletében megjelent kapitány és parancsnokokat  urakat, és természetesen a megjelent polgárőr társainkat  és hozzátartozóikat és minden kedves vendéget.

 

dscf0134.jpg

 

A programot Kovács Imre, a VeMPSZ elnökének a megnyitójával folytatták. Kovács Imre köszöntötte a jelenlévő meghívott vendégeket, és polgárőröket. Kihangsúlyozta, hogy ez a nap nem egy közgyűlés, hanem ez egy ünnep, amit méltó képen kell megünnepelni  ami a helyszínnek és a szervezésnek köszönhetően sikerülni is fog. Felhívta a figyelmet a polgárőrök mögött lévő családtagokra, hisz nélkülük és az ő támogatásuk nélkül ez a tevékenység nem lenne ilyen sikeres. Megköszönte a polgárőrök munkáját és a azt, hogy a támogatások révén ilyen gépparkot sikerült  a megyében létrehozni.

 

dscf0146.jpg

 

A folytatásban Zámbó Péter az OPSZ szakmai alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, és hozta el dr. Túrós András, az OPSZ elnökének a személyes üdvözletét és köszönetét, az eddig teljesített szolgálatért. Kiemelte, hogy Veszprém megyében példaértékű a polgárőrség, és örömmel veszik, hogy ezt országos szinten is használni tudják.

 

dscf0159.jpg

 

Ezt követően  Kovács László Sümeg város alpolgármesterének köszöntője következett, aki megköszönte, hogy Sümeg lett választva ennek a rendezvénynek a helyszínéül. Megköszönte a Papp családnak, hogy felajánlották ezt a csodás helyszínt a polgárőrnapra. Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok a Veszprém MRFK Vezetője, beszédében megköszönte a számtalan közös szolgálatot a rendőrökkel, és ismét arról beszélt, hogy Veszprém megyében nincs közbiztonság a polgárőrök nélkül. Kiemelte, hogy jó látni azt, hogy Veszprém megyében a polgárőrség  szakmailag felkészült, és megjelenésben is megújult.

 

sumeg_033.jpg

(Fotó:Löwinger)

 

Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok beszédét az eskütétel követte, amit  melyen 50 fő polgárőr vett részt.  AZ eskü után már csak a az elismerések átadása volt hátra, amit Zámbó Péter OPSZ Szakmai Alelnöke, dr. Töreki Sándor r. dandártábornok Veszprém MRFK Vezetője, és Kovács Imre, a VeMPSZ elnöke adtak át a jutalmazottaknak.

 

dscf0163.jpg

 

Az Év Veszprém Megyei Polgárőr Egyesülete címet:

Polgárőr Egyesület Badacsonytomaj-nak ítélte oda

Az egyesület 2000 évben alakult 40 fő taglétszámmal, 2002-től rendelkeznek gépkocsival. Az alakulás óta Mórocz István Elnök vezetésével működik az egyesület. 2014 évben 4389 óra szolgálatot teljesítettek a jelenlegi 24 taggal. A badacsonytomaji Rendőrőrssel közös szolgálatuk rendszeres, az idegenforgalmi szezonba  szinte folyamatos a badacsonyi közterületen a jelenlétük. Az egyesület folyamatos stabil polgárőr tevékenységet végez.

 

Az Év Veszprém Megyei Polgárőre  címet:

Molnár Zoltánnak  a Önkormányzati Polgárőrség Sümeg Egyesület Elnökének ítélte. Molnár Zoltán 2010 óta polgárőr, ekkor újult meg az egyesület és azóta elnökként tevékenykedik. Egyesületében létrehozta  a lova csoportot 2011 évben, majd 2014-ben segédmotorokhoz  defibrillátort is rendszeresítettek. Az elmúlt évben az egyesület 6486 óra szolgálatot teljesített, rendőrrel közös szolgálatuk 1119 óra volt. A város lakossága és önkormányzata nagyra értékeli munkájukat, s ebben jelentős szerepet tulajdonítanak az elnök személyének.

 

Díszkard tárgyjutalomba részesíti: 

  • dr. Töreki Sándor rendőr  dandártábornok  urat, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét. A megyei polgárőr szövetség munkájának folyamatos kiemelkedő segítése és szakmai  támogatása elismeréseként.
  • Papp Imre urat, a Sümegi Vár kapitányát . A megyei polgárőr szövetség munkájának és polgárőr nap rendezvény  segítése és támogatása elismeréseként
  • Valickó Ferenc urat, a Lovászpatonai Polgárőr Egyesület Elnökét. A megyei polgárőr szövetségben, az egyesülete irányításában végzett munkájának elismeréseként.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség a Veszprém megyei Polgárőr Szövetség Elnökségének felterjesztése alapján:

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adományozza

  • Futtató Norbert rendőr  alezredes úrnak a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetőjének. A megyei polgárőr szövetség bűnmegelőzési tevékenységének folyamatos kiemelkedő, magas színvonalú segítése és  támogatása elismeréseként.
  • Borbély Zoltán rendőr  alezredes úrnak a Veszprém megyei Polgárőrségek Szövetsége Szakmai Alelnökének. A megyei polgárőr szövetségben folyamatos magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.

 

Kiemelkedő Polgárőr szolgálatuk elismeréseként, a

Polgárőr Érdemkereszt  Ezüst fokozatát adományozza:

  • Ányos Tibor úrnak              Nagyvázsonyi Polgárőr Egyesület
  • Pál Tibor úrnak                    Kerta Polgárőr Egyesület
  • Töreki Jenő úrnak               Kemenesszentpéteri Polgárőr Egyesület Elnökének

 

Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozatát adományozza

  • Mózner Adrien                     Sümeg Polgárőr Egyesület
  • Somogyi Sándor                  Devecser Polgárőr Egyesület
  • Szoboszlai Márta                 Veszprém Jutas Lakótelepi Polgárőr  Egyesület

 

A Veszprém megyei Polgárőr Szövetség Elnökségének határozata:

Tisztelet a több évtizedes Polgárőr tevékenységüknek és vezetői munkájuknak a polgárőrség és egyesületeik  megalakulásában végzett feledhetetlen érdemeik elismeréseként

Szent László plakett elismerésben részesíti:

 

  • Fodor Gábor         Litér  elnök
  • Jurkulják János    Lovászpatona
  • id. Gerecs István  Devecser
  • Grám Gyula           Veszprém Dózsa
  • Hegyi Károly         Nemesvita
  • Kamondi József    Balatonfüred volt megyei szövetség elnökét
  • Magyar Imre          Lovászpatona
  • Magyar László       Ősi
  • Matting István       Halimba
  • Molnár Ferenc      Sümeg
  • Mórocz István       Badacsonytomaj  elnök
  • Sabján Géza          Kisapáti
  • Szabó Sándor       Ajka
  • Torma Jenő           Kolontár
  • Tóth Ferenc          Nemesgulács  elnök
  • Vella Ferenc          Ábrahámhegy

 

Kiváló Polgárőr munkájuk elismeréseként, a járási koordinátorok javaslatára

Szent László plakett elismerésben részesíti:

 

  • Bálintné Schmidt Ildikó          Szápár Polgármester Asszonyt
  • Bolvári László                       Hajmáskér
  • Dietzl Gyula                           Bakonynána
  • Fleisz Károly rendőr  hadnagy
  • Herk Imre                                Veszprém Jutas
  • Lovászi István                        Pápa
  • Németh László                        Nemesgulács  
  • Németh Noémi                         Sümeg
  • Pintér Domonkos                     Ábrahámhegy
  • Shéfer Béla                             Csót
  • Rekl Ervin                                 Tótvázsony

                                                                                                                                              

A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság vezetése a rendőrség munkájának segítése. a közös szolgálat ellátással és aktív közreműködés elismeréseként, a rendőrkapitányságok és a járási koordinátorok javaslata alapján

Sárkányölő Szent György plakett elismerésben részesíti:

  • Angyal Veronika                Felsőörs
  • Barcza László                   Pápa
  • Deák Attila                          Dörgicse
  • ifj. Dézsi János                  Gyulakeszi
  • Ficzai Attila                        Borszörcsök
  • Hopotofszki Róbert             Dudar
  • Kasza József                     Pápa
  • László Mihály                      Városlőd
  • Pék Máté                             Nemesvámos
  • Ritter József                       Balatonkenese
  • Slabár Géza                        Sümeg
  • Takács József                     Litér
  • Tollner Tibor                         Ősi
  • Trombitás Ottó                     Sümeg
  • id Varsányi József              Várpalota

 

A katasztrófa védelemben végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként, a járási koordinátorok előterjesztése alapján,

Szent Flórián plakett elismerésben részesíti:

  • Ács Zoltán                              Egyházaskesző
  • Jánosi Attila                           Balatonudvari
  • Horváth Ferenc                      Sümeg
  • id. Karika Ákos                       Ősi
  • Németh Ferenc                      Nyirád

 

Az elismerések átadása után a jelenlévők élvezhették a lovagi tornát, és a fellépő  vendégek szerepléseit.

Megnézhették a rendőrségi és a katasztrófavédelmi bemutatót, és akinek kedve volt az meglátogathatta a várat.

A megyei rendezvény 17 órakor ért véget, és mindenki elégedetten, és fáradtan indult útnak, hogy estére hazaérjen.

A VeMPSZ köszöni minden polgárőrnek a fegyelmezett magatartást, és azt, hogy ilyen nagy létszámmal részt vettek ezen a rendezvényen, hisz így méltó képen ünnepelhettünk ezen a napon.

 

 

 

 

 

 Nagy Zoltán

 

 

Löwinger Zoltán Fotói itt:  Veszprém Megyei Polgárőr Nap 2015

 

 

 

A mappában található képek előnézete Veszprém megyei polgárőr nap 2015

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Nyelvek

MagyarDeutschEnglish

Profilkép

Pontos idő


Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás.


Hírek


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista


Elérhetőség

Kapcsolat

Levelezési cím:
8200 Veszprém, Bajcsy Zs. u. 2.
Email.: polgarorvp@gmail.com


Ügyfél fogadás:

Hétfőtől- Csütörtök 7.00-15.00-ig.
Péntek 7.00- 12.00-ig.

Elérhetőség:

Trombitásné Hegyaljai Éva
E-mail: polgarorvp@gmail.com
Tel:06-30/650-3810
06-88/428-022 - 1880 mellék

Dülk Anita
E-mail:polgarorvp@gmail.com
Tel:06-30/650-3798
06-88/428-022 - 1880 mellék

Statisztika

Online: 6
Összes: 1047150
Hónap: 12721
Nap: 440