Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vidám hangulatban telt a disznóvágás Szentbékkállán

A disznótor igazi magyaros hagyomány, ahol az együtt töltött idő, a finom ételek, jó italok és a remek hangulat a mérvadó. Ennek a ma is népszerű szokásnak idén második alkalommal Szentbékkállán is adóztak a falubeliek.

article preview

A disznóvágás kora reggel vette kezdetét, Babos Csaba böllér, – volt szentbékkállai lakos – irányításával. A pörzsölés és a disznó tisztítása, feldarabolása a faluközpontban történt, majd a kultúrházban folytatódott a megmunkálás. Itt a Szentbékkállai Ifiasszony Baráti Kör és a Polgárőr Egyesület közösen, baráti hangulatban dolgozta fel a disznót. A szervezésben részt vett Szentbékkálla Önkormányzata is.

A béltisztítás, hurka-, kolbásztöltés, zsírsütés, gömböckészítés és abálás is sorra került. Később elkészítették a sorra kerülő disznótor ételsorát. A nap folyamán különböző ínyenc fogások készültek. Többek között töpörtyű, hurka, kolbász került az asztalra. Este vígan telt a disznótoros, mely Sárvári Csaba polgármester beszédével kezdődött, majd verset is mondott az egybegyűltek örömére. A vacsorán szép számmal megjelentek megkóstolni a finom falatokat. A vacsorán a falu jelentős része és több nyaralóvendég is fogyasztott. A vacsora mellé a finom borokat, házi pálinkát a környékbeli és helyi termelők biztosították. Az est folyamán jó hangulatból nem volt hiány, így a szervezők idén is eredményesen zárták a rendezvényt.

 

Forrás:https://www.veol.hu/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 7
Összes: 390953
Hónap: 4728
Nap: 135