Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


56-os megemlékezések - Balatonszárszó

Balatonszárszón folytatódott az Országos Polgárőr Szövetség 56-os megemlékezéssorozata. Ezúttal Fejér, Somogy, Zala és Vas megyék küldöttei voltak jelen.

article preview

Ünnepélyes keretek között 2020. október 21-én Balatonszárszón rendezték meg az Országos Polgárőr Szövetség 56-os ünnepségsorozatának második megemlékezését (a százhalombattai ünnepség összefoglalóját itt olvashatják).
Ezúttal is több megye képviselői voltak jelen, illetve azok a polgárőrök, akik munkájukkal elismerést érdemeltek ki.

Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel:

Fekete János, Balatonszárszó polgármestere

Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő,

Pungor János r. ezredes, rendőrségi tanácsos, Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány-helyettese,

Dr. Túrós András, OPSZ elnöke

Poór Gyula, SMPSZ elnöke

Cseh István, FMPSZ elnöke

Bedi Ákos, VMPSZ elnöke

Horváth Róbert, ZMPSZ elnöke.

Fekete János, Balatonszárszó polgármestere az ünnepség kezdeteként köszönetét fejezte ki a polgárőrség felé, azért a munkáért, amit minden nap önként, a köz szolgálatában végeznek.

- Ünnep ez a mai nap, amely a tiszteletről, háláról és elismerésről kell, hogy szóljon. Napjainkban ritkán nyílik lehetőség erre, de most megragadom az alkalmat, hogy ksöszönetemet fejezzem ki önöknek, munkatársaiknak. Önök azok a hétköznapi hősök, akik mindenféle ellenszolgálatatás nélkül, szabadidejükben, olykor a családi élettől veszik el az időt, hogy mindannyian biztonságban érezhessük magunkat, szeretteinket, vagyontárgyainkat. Ezért is örülök, hogy most, egy kis alkalom nyílik arra, hogy kifejezhessem a köszönetemet - mondta Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő, majd hozzátette, a 29 éves polgárőrség Magyarország egyik legsikeresebb és leghatékonyabban működő civil szervezete. A képviselő felidézte az 1956-es események polgárőr vetületét, Kopácsi Sándor történelmi szerepvállalását, példamutatását. Emellett kiemelte azt, hogy a térség sajátosságai mennyi plusz feladatot és kihívást jelentenek az itt szolgálatot teljesítő polgárőröknek. Ezért is emelte ki, milyen fontos és elengedhetetlen része a polgárőrség a hétköznapi életnek a közrend megalapozásában.

Az ünnepi beszédeket követően díjak és elismerések átadására került sor.

Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, Magyarország Belügyminisztere a polgárőrség érdekében kimagasló munkát végző polgárőröket miniszteri elismerésben részesítette:

Tánczos Tamás polgárőrt, Somogy megyéből az Inkei Polgárőr Egyesület tagját

Szloboda György polgárőrt, a Dunaújvárosi Táborállási Polgárőrség tagját, az OPSZ Etikai Bizottság tagját, Járási Koordinátorát.

Dr. Balogh János r. altábornagy úr országos rendőrfőkapitány a polgárőrség érdekében kimagasló munkát végző polgárőrként országos rendőr-főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

Fehér István polgárőrt, aVelencei Polgárőrség elnökét.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége az „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend” kitüntetést adományozta:

Kiss Viktóriának, a Claudius Polgárőr Egyesület elnökének; a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége irodavezetőjének.


Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége az „Szent László érem” kitüntetést adományozta:

 
Poór Gyulának, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökének;

Szabó Márton Ferencnek, Zala megye, Bazitai Polgárőr Egyesület elnökének.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége, „OPSZ Életmentő Érdemérem” kitüntetésben részesítette:

Pitz Sándornét, a Kaposfői Polgárőr Egyesület tagját;

Juhász Martint, a Kaposfői Polgárőr Egyesület tagját.

 

Az Év Polgárőre kitüntető címet kapták:

Baráth Jánosnak, Kincsesbányai Polgárőrség Elnökének,

Orsós Róbertnek, Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület Tagjának,

Németh Tibornak, Rönöki Polgárőr Egyesület Elnökének, a Veszprém MPSZ elnökségi tagjának,

Tafota Istvánnénak, Községi Polgárőr Egyesület Rezi tagjának.

 

Az Év Balatoni Polgárőre kitüntető címet kapta:

Peszt Péternek, a Lellei Polgárőr Egyesület elnökének

 

Az Év Polgárőr Pedagógusa kitüntető címet kapták:

Ungerné Grósz Angélának, Pusztavám Község Polgárőr Egyesület elnökének,

Pápai Évának, Marcali Város Polgárőr Egyesület elnökének,

Kovács Kálmánnak, Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület tagjának,

Flaisz Gergőnek, a Zalaegerszegi Keresztúry Dezső Városi Művelődési Központ Igazgatójának.

 

 

Az Országos Polgárőr Szövetség az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető címet adományozta:

 

Dég Közösségi Polgárőrségnek, elnöke: Marekkel Tibor,

 

Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:

Zichyújfalui Községi Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Zámbó Jánosné,

Inke Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Nagy Zoltán,

 

Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:

Kőröshegy Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Poór Gyula,

Körmendi Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Biczó Péter,

 

Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:

Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Bozzai Lajos,

Polgárőr Egyesülete Alsópáhok, elnök: Urbán Zoltán,

 

Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:

Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Sándor Dénes György.

 

A Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozatát vehette át:

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójának, Tó gazda.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőrök és ifjú polgárőrök folyamatosan végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül oklevelet adományozott, és elnöki jutalomban részesítette:

 

Tóth Tamást, az Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület elnökét

Cseh Istvánt, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnökét; az OPSZ Etikai Bizottság elnökét;

Fleck Lászlót, a Balatonszárszói Polgárőr Szervezet elnökét

Szalai Lajost, a Vépi Polgárőr Egyesület elnökét

Czúgh Gézát, a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület elnökét

Bedi Ákost, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnökét;

Tóth Zoltánt, a Zalaszentbalázs és Pölöskefő Polgárőr Egyesület elnökét.

 

Forrás:https://www.opsz.hu

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 4
Összes: 501648
Hónap: 14432
Nap: 274