Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ország legjobbjai mérték össze tudásukat

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg a Ludrovszky Gyula Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny országos döntőjét Budapesten, amelynek ezúttal is a Magyar Autóklub vezetéstechnikai központja adott otthont.

article preview

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg a Ludrovszky Gyula Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny országos döntőjét Budapesten, amelynek ezúttal is a Magyar Autóklub vezetéstechnikai központja adott otthont.

 

Az ország legjobban felkészült polgárőrei mérték össze tudásukat, immár 14. alkalommal a közlekedésbiztonsági verseny országos döntőjén, ahol a szervezők ismét mindent elkövettek annak érdekében, hogy méltó helyre kerülhessen az aranyserleg.

_sja5059.jpeg


- Emlékszem, amikor 2005-ben Ludrovszky Gyula megkeresett bennünket és azt javasolta, hogy szervezzük meg közösen az első versenyt, ahol a polgárőrök összemérhetik KRESZ tudásukat. Gyula bácsi már nincs velünk, de az emléke itt él velünk, illetve ez a verseny is emléket állít munkásságának, hiszen elkötelezetten hitte, hogy a polgárőrség aktívan részt tud majd venni a közlekedésbiztonság fokozásában. Ennek a hitnek és bizakodásnak a hagyatéka ez a verseny, illetve az a sok-sok eredmény, amelyet a polgárőrség valóban megtett annak érdekében, hogy kevesebb ember essen évente baleset áldozatává – mondta el megnyitó beszédében Berzai Zsolt rendőr alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára.
A versenyzőknek elméleti, szakmai elméleti, illetve gyakorlati tudásukról is tanúbizonyságot kellett tenniük. A megmérettetés tesztlapok kitöltésével vette kezdetét, ahol első körben a KRESZ tudást tették próbára, majd később a szakmai elméleti kérdések következtek. Ezt követően szimulátor várta a polgárőröket, majd a digitális térből egy valódi gépkocsi volánja mögött kellett megküzdeni az akadályokkal, illetve a rántópad kihívásaival.
Egy igen összetett gyakorlati feladat is várt a polgárőrökre, ahol egy szituációs helyzetet kellett megoldaniuk. A feladat nem volt egyszerű, hiszen számtalan apró részletre kellett figyelnie az intézkedő polgárőröknek, többek között egy rejtélyes csomagra is.

A versenynap végén a szervezők összesítették a pontszámokat, amelyek alapján az alábbi versenyzőknek és csapatoknak gratulálhatunk:
Legjobb szakmai elmélet: Putzer Attila

Egyéni eredmények: 

  1. Putzer Zsolt (Budapest)
  2. Putzer Attila (Budapest)
  3. Barcza László (Veszprém megye)

Csapat eredmények: 

  1. Putzer Attila - Putzer Zsolt (Budapest)
  2. Barcza László - Joó Csaba (Veszprém megye)
  3. Győri Tamás - Futó Zsolt (Bács-Kiskun megye)

 További képek itt

Forrás:http://www.opsz.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 365846
Hónap: 4121
Nap: 145