Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bringára, polgárőrök!

Demonstratív, legalább kétszáz résztvevős legyen az idei „Tekerd körbe a Velencei tavat” polgárőr kerékpártúra, amely mellett még az első félévben meg kell rendezni Százhalombattán a Polgárőrség Országos Lövészversenyét kispuskával.

article preview

Demonstratív, legalább kétszáz résztvevős legyen az idei „Tekerd körbe a Velencei tavat” polgárőr kerékpártúra, amely mellett még az első félévben meg kell rendezni Százhalombattán a Polgárőrség Országos Lövészversenyét kispuskával. Ezek voltak a legfontosabb döntései az Országos Polgárőr Szövetség Sportegyesülete március 28.-án tartott közgyűlésének.

 

 

A Szél Pál OPSZ SE elnök levezetése mellett rendezett közgyűlésen a jelenlévő tagok meghallgatták, s egyhangúan megszavazták a sportegyesület elmúlt évi költségvetési és sportszakmai beszámolóját, majd a 2017. évi költségvetésről és sportszakmai elképzelésekről esett szó.

Mint kiderült, ígéret van az EEM Sport- és Ifjúsági Államtitkárságától pénzügyi támogatásra, ugyanakkor az OPSZ az ismert nehézségek miatt – több, mint 200 millió forintot kell befizetni cégautó adót – nem tervezett támogatást sportcélokra. Ennek ellenére a testület úgy határozott: az év első felében két kiemelt sporteseményt kell megrendezni.

A hagyományokat folytatva május 13.-án tervezik megtartani a „Tekerd körbe a Velencei tavat” kerékpáros túrát. Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke úgy fogalmazott: az idén demonstrálni kell, hogy a polgárőr egyesületek sokasága rendelkezik polgárőr kerékpárral. Ezért kiemelten Fejér megyéből, valamint Pest megye déli, Tolna és Somogy megye északi településeiről, illetve Baranyából várják a kerékpáros polgárőröket, de az eseményen bárki elindulhat, aki szeretné letekerni a 31 kilométeres távot. Legalább 200 résztvevőt várnak e kerékpáros túrára.

Az Országos Polgárőr Szövetség május közepén együttműködési megállapodást köt a Magyar Sportlövő Szövetséggel. Két héttel később, június 2.-án Százhalombattán ennek jegyében rendezik meg a Polgárőrség Országos Lövészversenyét, amelyen a résztvevők kispuskával célozhatják majd meg a körkörös céltáblákat.

Ezen események mellett – amennyiben sikerül a feltételeket megteremteni -, az Országos Polgárőr Nap keretében Nyíregyházán vetélkednének a megyék labdarúgó csapatai a legjobbnak kijáró Vándorserlegért, míg október 21.-én ismét Százhalombatta adna otthont az 56-os emlékfutásnak. A pénzügyi várakozások teljesülése esetén sor kerülhet egy Polgárőr Horgászversennyel egybekötött családi napra is.

 

Forrás: T.Z.  fotó: Virág István

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 6
Összes: 365966
Hónap: 4158
Nap: 181