Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Folytatódtak a regionális napok

Újabb állomásához érkezett az Országos Polgárőr Szövetség rendezvénysorozata, a Regionális Polgárőr Napok, amelynek ezúttal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna megyék adtak otthont, ahol hasonlóan az előző heti rendezvényekhez, mindhárom helyszínen felolvasásra került dr. Pintér Sándor miniszterelnök helyettes, Magyarország belügyminiszterének köszöntő levele.   

article preview

Június 29-én a Győr-Moson-Sopron megyei Halásziban rendezték meg a soron következő Regionális Polgárőr Napot, amelyre a győriek mellett Vas és Zala megye küldöttei is meghívást kaptak. A vendégeket és a megjelent polgárőröket Csaplár Zoltán megyei elnök köszöntötte, aki rövid bevezetőjét követően felkérte dr. Túrós Andrást, ünnepi beszéde megtartására.
- Az OPSZ nevében tisztelettel köszöntök minden megjelentet. Az Országos Polgárőr Nap - amelynek Százhalombatta adott volna otthont - elmaradt, ezért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük a Regionális Polgárőr Napok rendezvénysorozatot. Elsősorban azért, hogy köszöntsük a polgárőröket, akik egész évben végzik áldozatos munkájukat. Emellett a polgárőrség szorosan összefonódik Szent Lászlóval, hiszen ő a polgárőrök védőszentje és László nap alkalmával a védőszentünket is ünnepeljük. Eddig három megyében rendeztük meg a polgárőr napokat, ahol elismertük a polgárőrök munkáját.

 

_sja6974-e2.jpeg

 

Az itt megjelent három megyében közel 9000 polgárőr teljesít szolgálatot, akik 300 egyesület tagjai. Az elmúlt évben összesen 1,2 millió szolgálati órát adtak. Ebben a három megyében kiemelkedően jó a közbiztonság, jól működik a polgárőrség és eredményes munkát végeznek a rendőrséggel közösen. Ezek is azt mutatják, minden okunk megvan az ünneplésre. Június 18-án ért véget a veszélyhelyzet, amely alatt a polgárőreink jelesre vizsgáztak, illetve minden civil szervezet számára példaértékű munkát végeztek. Különösen, ha kiemelem azt, hogy a Belügyminisztérium, a Rendőrség és a településvezetők arra kérték a polgárőröket, hogy karitatív munkát végezzenek elsősorban. Ennek a kérésnek száz százalékig sikerült megfelelni. Nagyra kell értékelni ezt a munkát! Van egy adatunk, amely szerint naponta 20 000 adag ételt szállítottak ki országszerte a polgárőrök. A közterületi szolgálat is előtérbe került, ami 2 millió szolgálati órát jelent az elmúlt 3 hónap alatt. Mindez még járványügyi szolgálattal is kiegészült – tette hozzá az elnök.
Ezt követően méltatta azt a munkát, amelyet ezen felül végeztek a polgárőrök, amelynek listája igen hosszú. Az elnök kiemelte, a polgárőrség nem maradt magára, hiszen a Belügyminisztérium kiemelten támogatta a feladatokat. Itt az elnök kiemelte dr. Papp Károly r. altábornagy, a BM Közbiztonsági főigazgatójának szerepvállalását, aki sokrétűen támogatta az OPSZ tevékenységét. 150 ezer maszk, 100 ezer kesztyű 5000 liter fertőtlenítőszer került szétosztásra a polgárőrök között.
- Úgy látom, a polgárőrség ebből a járványhelyzetből győztesen került ki – folytatta dr. Túrós András. - Példát mutatott a munkájával, amelyért számos elismerést kapott. A most itt megjelent megyék polgárőrei is jelesre vizsgáztak! Az OPSZ elnöksége nevében is szeretnék köszönetet mondani minden egyes polgárőrnek, akik részt vettek ebben a munkában. Én úgy gondolom, hogy hétköznapi hősök születtek ezekben a nehéz időkben. Emellett a polgárőrök munkája azonosítható a modern hazafisággal is! – zárta szavait dr. Túrós András.

Az ünnepség folytatásában dr. Pintér Sándor belügyminiszter köszönőlevelét tolmácsolták a vendégek felé, amelyet a további két rendezvényen is felolvastak.

 

nagy_istvan.-2-.jpg

 

Ezt követően dr. Nagy István agrárminiszter köszöntötte a polgárőröket. Az agrárminiszter tolmácsolta a Magyar Kormány köszönetét. Hangsúlyozta azokat az erényeket, amelyeknek köszönhetően a polgárőrök kiemelkedő munkát végezhettek. Méltatta azt a szerepet, amely összeköti a civil lakosságot a rendőrségi, rendészeti munkával, elősegíti az együttműködést, a jó kapcsolat kialakítását. A szót dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. Biztonsági főigazgatója vette át, aki felvázolta a két szervezet együttműködését, elismerően szólt a közös feladatokról. Az ünnepség folytatásában elismerések kerültek átadásra.
Végül dr. Papp Károly r. altábornagy pohárköszöntőt mondott, ahol köszönettel élt a polgárőrök felé, felvázolva azt a kitartó és áldozatos munkát, amelyet az elmúlt egy évben végzett a polgárőrség. Az altábornagy kiemelte, a rendőrség mellett Magyarország rendjéért és közbiztonságáért a polgárőrség a felelős, amely munkáért elismerés illeti meg a polgárőröket.

 

_sja7508-e2.jpeg

 

2020. június 30-án Dunaföldváron folytatódott a rendezvénysorozat, ahol ezúttal újabb négy megye – Baranya, Pest, Somogy és Tolna – delegáltjai vettek részt. Az ünnepséget dr. Túrós András, az OPSZ elnöke nyitotta meg. Rövid beszédében kiemelte azt, hogy az elmúlt hónapok során a polgárőrök egy olyan példamutató munkát végeztek, amely az egész ország érdekeit szolgálták.
- Ma négy olyan megye polgárőrei képviseltetik magukat, ahol összesen 14000 polgárőr látja el áldozatos munkáját, és ezzel az OPSZ gerincét is képezik. Az elmúlt három hónapban a polgárőrök jelesre vizsgáztak a vírusidőszak idején. Ezrek, tízezrek lettek mozgósítva országszerte, akik egymást felülmúlva tették önkéntes feladataikat. Sok helyen ezt úgy jellemezték, hogy polgárőr szociális háló alakult ki, amely kitűnően látta el a feladatát. Mindezt tették 2 millió szolgálati órában, amelyhez jelentős támogatást kapott az OPSZ, első sorban a Belügyminisztériumtól, de számos szervezet és személy is támogatta a tevékenységünket. Voltak, akik maszkot varrtak, mások fertőtlenítő szereket szereztek a biztonságos szolgálatellátás biztosításához, amelyben Dunaföldvár élen járt – emelte ki az elnök, aki szavai zárásaként elmondta, tiszta szívből köszöni azt a munkát, amelyet a polgárőrök végeztek.

 

_sja7768-e-2.jpeg

 

apok utolsó állomásához július elsején érkezett. Ezúttal Esztergomban rendeztek ünnepséget Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye polgárőrei részére. A megnyitót követően a Himnusz csendült fel, melyet Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnökének beszéde követett. Az elnök kiemelte, a jelen lévő három megye az, amely Szent István hagyatékát a legjobban tudja ápolni. A három megye közös összefogása hozzájárul azokhoz a sikerekhez, amelyeknek köszönhetően olyan sikeres szervezetek működhetnek a megyékben, mint a polgárőrség. Kiemelte, nagyon fontos az a munka, amelyet a polgárőrök végeznek, minden ellenszolgáltatás nélkül, jó akaratból, jó szándékból.

Popovics György beszédét követően Markos György, az OPSZ elnökhelyettese lépett az emelvényre.
- Nagyon megtisztelő nekem itt állni, hiszen ennek a helynek különleges üzenete van. Most itt állunk egy olyan járványveszély után, amely több ezer áldozatot követelt világszerte. A mi országunk eredményesen vette fel a küzdelmet, amelyben kiemelkedő szerepet játszott a polgárőrség úgy, hogy a koronavírus egyetlen áldozatot sem szedett a sorainkból. Kiválóan küzdöttünk éppúgy, mint évszázadokon át elődeink, de mi a fegyverek ereje helyett az önkéntességben bíztunk. Mi, polgárőrök a karitatív munkában tettük meg a legtöbbet a magyar népért. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a vírus, soha nem látott munka elé állított bennünket, de nem voltunk egyedül.

 

_sja8414-e.jpeg

 

A Kormány is kinyújtotta felénk a kezét éppúgy, mint a lakosság többsége, akik segítettek bennünket, mert tudták, hogy amit teszünk, mindannyiunkért tesszük. Ez is jól mutatja, megbecsülik a polgárőröket. Egy nemrég készült felmérés alapján 85 százalékos a polgárőrség elismertsége. Ez nagyon jó eredmény! Számomra ez azt jelenti, példásan végezzük önkéntes munkánkat, és tesszük úgy, hogy ezért semmiféle ellenszolgáltatást nem kapunk. Az OPSZ mindent meg fog tenni a jövőben is, hogy ezt a munkát megkönnyítse. Köszönöm nektek és nagyon jó egészséget kívánok! – zárta szavait Markos György.

Az ünnepség lezárásaként dr. Túrós András mondott pohárköszöntőt:

 

_sja8916-e.jpeg

 

- Évente legalább egy-két alkalommal megállunk egy pillanatra és kezet fogunk azokkal, akik a legjobban teljesítettek. Ez a hatodik alkalom, hogy találkozhattunk a megyék polgárőreivel, amely során közel 450 fő vett részt és közülük 200 kapott elismerést. Visszatekintve elmondhatom, hogy szinte minden helyszínen képviseltette magát a Kormány, a Rendőrség és megköszönték a polgárőrök munkáját, elismeréssel beszéltek a polgárőrökről. Én úgy vélem, hogy minden megyében kiemelkedő munkát végeztek az egyesületek, a polgárőrök, elsősorban a karitatív munka területén. A több ezer kiszállított étel naponta is elismerésre méltó. Mindemellett közterületi feladatokat is elláttak közel 2 millió órában. Ha a jövőről kell szólni, akkor elmondhatom, hogy ha a kormány elfogadja az elé tárt akciótervet, akkor ezt követően már a környezetvédelem területén is lesznek vállalásai a polgárőrségnek. Zárásként had mondjak köszönetet a polgárőröknek, akik példásan helytálltak ezekben a nehéz időkben! – zárta szavait az elnök.

Mindhárom járási találkozón adtak át elismeréseket, jutalmakat azon polgárőröknek, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
„Polgárőr Város” kitüntető címet kapott:

  • Baranya megyéből  Szentlőrinc
  • Pest megyéből Monor
  • Somogy megyéből  Siófok
  • Fejér megyéből pedig Csákvár városa.

„Polgárőr Község” kitüntető címmel büszkélkedhet:

  • Hegyeshalom
  • Újlengyel
  • Bogyiszló
  • Bakonysárkány
  • Takácsi.

A Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát vehette át Horváth Róbert Alajos, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Kun Csaba a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és Tóth Attila, a Sümegi Polgárőr Egyesület elnöke. A Köz Szolgálatáért Érdemjel bronz fokozatát Weisz Péternek, a Kis-Duna Polgárőr Egyesület (Mosonmagyaróvár) elnökhelyettesének adományozták, aranygyűrűt pedig Márton Zoltán a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség titkára kapott. Miniszteri elismerést érdemelt ki Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, illetve Szilák Henriette, a Tolnai Polgárőrség Közhasznú Egyesület elnöke.

Országos Rendőrfőkapitány elismerését átvehette:

  • Borsó Bettina (Gyarmati Polgárőr Egyesület tagja)
  • Könczölné Bernáth Ilona (Répcelaki Polgárőr Egyesület elnöke)
  • Bátorfi Csaba (Kiskassai Polgárőr Egyesület elnöke)
  • Bazan Tibor (Hévízgyörki Polgárőr Egyesület tagja).

Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült:

  • Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok a Győr-Moson-Sopron MRFK vezetője
  • Becsei Szabolcs a Gyarmati Polgárőr Egyesület elnöke
  • Vigh Mihályné a Gönyűi Polgárőr Egyesület polgárőre
  • Soós Kálmán a Veleméri Polgárőr Egyesület elnöke
  • Burka Norbert a Rábapatyi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Urbán Zoltán a Polgárőr Egyesület Alsópáhok elnöke
  • Fodor Sándor Zsolt a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület polgárőre
  • Taller Tibor az Alsómocsoládi Polgárőr Egyesület polgárőre
  • Szemán János György a Budaőrsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőre
  • Kajtor Péter aTura Biztonságáért 2002 Polgárőr Egyesület polgárőre
  • Banicz Zsolt a Balatonszentgyörgyi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Büki Gábor a Segesdi Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke
  • Horváth Zsolt a Dunaföldvári Polgárőrség polgárőre
  • Kardos József a Felsőnyéki Polgárőr Egyesület elnöke
  • Márkus Gyula a Gárdony Városi Polgárőrség polgárőre
  • Szloboda György a Dunaújvárosi Táborállási Polgárőrség polgárőre
  • Nagy Aladár a Dadi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Bende Jenő az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület polgárőre
  • Horváth Lászlóné a Polgárőr Egyesület Kapolcs polgárőre
  • Zékány Zsolt a Nagyvázsonyi Polgárőrség polgárőre.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének jutalmát vehette át:

  • Szvitek Norbert (Győri Arrabona Polgárőr Egyesület)
  • Hitcser Ferenc (Mecséri Polgárőr Egyesület)
  • Csányi Gáborné (Kónyi Polgárőr Egyesület)
  • Madarasi Gábor (Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület)
  • Németh Ferenc (Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgárőrség)
  • Németh Tamás (Körmendi Polgárőr Egyesület)
  • Varga Miklós (Sárvár Város Polgárőr Egyesület)
  • Donáczy Dezső (Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület)
  • Sándor Dénes György (Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület)
  • Fatér Gábor (Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület)
  • Szabó Márton Ferenc (Bazitai Polgárőr Egyesület)
  • Dr. Szilák Mihály (Tolnai Polgárőr Közhasznú egyesület)
  • Irimi Zsolt (Csonkamindszenti Polgárőr Egyesület)
  • Góth Zsolt (Gödrei Polgárőr Egyesület)
  • Szemelácz Mária (Mohácsi Polgárőr Egylet)
  • Derzsi Lajos Imre (Taksony Polgárőr Egyesület)
  • Pártl József (Szigetszentmiklósi Polgárőr Egyesület)
  • Lázár György Mihály (Úri Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület)
  • Nagy Bertalan (Böhönyei Polgárőr Egyesület)
  • Török Ilona (Kőröshegy Polgárőr Egyesület)
  • Oroszki Szabolcs (Bonyhádi Polgárőr Egyesület)
  • Lakos Antal (Tamási Polgárőr Egyesület)
  • Bánhegyi Tamás (Tolnai Polgárőrség Közhasznú Egyesület)
  • Farkas Anita (Lellei Polgárőr Egyesület)
  • Bereczk Károlyné (Városi Polgárőr Szervezet Sárbogárd)
  • Südi Tamás Lajos (Lovasberény Községi Polgárőrség Érték és Vagyonvédelmi Egyesület
  • Gerlang József (Velencei Polgárőrség)
  • Sujbert Gábor (Nyergesújfalu Városi Polgárőr Egyesület)
  • Christené Rák Erzsébet (Ercsi Polgári Őrség)
  • Bognár Lajos (Kömlőd Községi Polgárőr Egyesület)
  • Szíjgyártó Csaba Gábor (Tokodaltárói Polgárőr Egyesület)
  • Szűcs Attila (Ácsi Polgárőr Egyesület)
  • Bakos Katalin (Csabrendek Község Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete)
  • Samu Lászlóné (Zalahalápi Polgárőr Egyesület)
  • Simon Róbert (Lovasi Polgárőrség Egyesület).

A Magyar Posta Zrt elismerését Gazdag Ferenc a Siófok Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke és Vass Miklós a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke kapta meg, A rendőrség Sárkányölő Szent György Emlékérmét Benedek István a Tokodaltárói Polgárőr Egyesület tagja és Hók Gyula a Nagyigmándi Polgárőr Egyesület tagja vette át.

 

A fotók ide kattintva letölthetők 30 napig

 

Forrás:https://www.opsz.hu

 

 

A mappában található képek előnézete Folytatódtak a regionális napok

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 20
Összes: 430563
Hónap: 9666
Nap: 328