Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ismét aranyat főztek

radio-p1-300x214.jpgA közelmúltban rendezte meg polgárőrnapját a Zala megyei Polgárőr Szövetség Nagykanizsai Régiója. A rendezvény elmaradhatatlan része a főzőverseny, amelyen a kacorlaki polgárőrök ismét első díjat szereztek.

 

A közelmúltban rendezte meg polgárőrnapját a Zala megyei Polgárőr Szövetség Nagykanizsai Régiója. A rendezvény elmaradhatatlan része a főzőverseny, amelyen a kacorlaki polgárőrök ismét első díjat szereztek.

 

Ha főzőverseny, akkor kacorlaki polgárőrök. Ez a két fogalom polgárőr berkekben már sok helyen elválaszthatatlan egymástól. A két szó együttes használata egyet jelent a különleges, minőségi, esztétikus és finom étkekkel. Számos díj és oklevél bizonyítja már konyhaművészeti szakértelmüket. Amerre felbukkannak, általában első helyezéssel vagy különdíjjal térnek haza. Legbüszkébbek mégis az Országos Polgárőrnapokon elért első helyezéseikre, amelyeket három éven keresztül zsinórban, azaz 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is ők vittek haza. „Ez nem kis teljesítmény szerintem. Elmegyünk az ország másik végébe, és akkor egy ilyen kétszázötven lelkes kis faluból elhozzuk az első helyezést, azért nagyon büszkék voltunk magunkra”-mondta Móricz Antalné „Marcsi”, az egyesület egyik „séfasszonya”.

Idén Kacorlaki vargányás tokányt készítettek párolt hajdinával. Az étel egyik különlegessége a hajdina, amely gyakorlatilag egy szemes gabonaféle. Pliha Csilla, aki szintén az egyesület egyik „séfasszonya”, elmondta, hogy azért esett esett a választás a hajdinára, mert szerették volna azokat a hagyományos ízeket és alapanyagokat megcélozni, amelyek jellemzőek voltak a régi parasztság étkezési szokásaira.

A hajdina azon kívül, hogy egy hagyományos paraszti étel, számos pozitív tulajdonsággal is rendelkezik. Számos fontos vitamin és tápanyag található benne, emellett gluténmentes is, így egyre jobban visszatér a konyhákba napjaink egészségtudatos táplálkozásának köszönhetően. Élelmiszerként való felhasználása széleskörű, készítenek belőle lisztet, lepényt, kását, de köretként a rizs kiváltására is kiválóan alkalmas. A kacorlaki polgárőrök díjnyertes étkében is az utóbbi formájában szerepelt. Pliha Csilla szerint a legutóbbi sikerüket annak is köszönhetik, hogy a hajdinát sajnos manapság nem sokan ismerik, pedig régen igen népszerű volt.

„Azt meg kell említeni, hogy mindig elég bonyolult ételeket csinálunk , aminek az elkészítése nem egy egyszerű feladat. Ugye erre nagyon készülni kell, és mindent helyben csinálunk meg”- tette hozzá Pliha Csilla. Mint mondta, a legbonyolultabb ételeket is helyben készítették el, amik közül némely kivitelezése rendesen felszerelt háztartásban is elég nehéz, hát még szabadtéren, ahol korlátozott felszerelések állnak rendelkezésre. Az ételkülönlegességek készítését mindenki szeme láttára végzik, ahogy monda: „Ez nem zsákbamacska.”

A kacorlaki polgárőrök nem csak a bűnmegelőzési feladatokban, hanem a főzésben is egységet alkotnak. A munkából a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki kiveszi a maga részét, és ami a legjobb ebben, hogy mindenki örömmel teszi ezt. „Az benne a nagy öröm, hogy mindenki nagyon sokat segédkezik” - mondta erről Pliha Csilla.

A kacorlaki polgárőr egyesület étkei nem csak ízvilágukban különlegesek, hanem esztétikailag is elkápráztatják az embereket. „Ha odavágnak eléd valamilyen kaját, azt nem biztos, hogy megeszed, de ha egy gusztusosan tálalt ételt látsz, ami a szemednek is gyönyörködtető, biztos, hogy jobb étvággyal eszed” - magyarázta Móricz Antalné. A kacorlakiak nem csak arra ügyelnek a tálalásnál, hogy ne műanyag evőeszközöket használjanak, hanem a megfelelő teríték mellé az étek a hozzá megfelelő zöldségekkel és fűszerekkel kerül díszítésre.

Nem fejeződik még be teljesen egy főzőverseny, amikor a kacorlaki polgárőrök, már a következő évi ételt kezdik el tervezgetni. Ez így történt idén is. Így már határozott elképzelésük van arról, hogy milyen alapokra épül a jövő évi országos polgárőrnap versenyfogása. Az összetevők szintén a régi paraszti hagyományokat kívánják feleleveníteni, így jövőre a kukoricalisztes dödöllét kóstolhatjuk meg a Zala megyei Kacorlak polgárőr egyesületének sátránál. Arra, hogy e mellé milyen állat húsából és milyen formában lakmározhatunk, már csak tizenegy hónapot kell várnunk.

(MML)

 

Forrás:http://www.radiop.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 364637
Hónap: 3787
Nap: 160