Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jól szerepeltek a lovas polgárőrök a lovasversenyen

Idén ismét meghívást kapott az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának csapata a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyre.

article preview

Idén ismét meghívást kapott az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának csapata a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyre. A szám szerint ötödik nemzetközi verseny Mezőhegyesen került megrendezésre, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lovas pályáján a Készenléti Rendőrség szervezésében 2019. május 17-én. A szlovák, a szlovén és a szerb rendőrség képviselői mellett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség lovasrendőrei mérték össze felkészültségüket.

 

5lovasrendor1.jpg

 

A polgárőrséget képviselő lovas csapat tagjai: Gelencsér Gitta és Tövis (Érd Városi PE), Oszterman ZIta és Ozmó (Arlói PE), Drahos József és Robi (Kecskeméti Lovas PE), valamint Drabant Zoltán és Zsargon (Lajosmizsei PE) voltak. A Lovas Tagozat színeiben induló lovas polgárőrök versenyen kívül vettek részt az eseményen.

_sja4881.jpeg

A szimultán verseny sorsolása nem kedvezett a polgárőr csapatnak, mivel egymást húzták ki a kalapból, egymás ellen kellett versenyezniük, az első körben így lefeleződött a polgárőr csapat. Oszterman Zita Szikra nevű lovával Drabant Zoltánt és Zsargont ejtette ki, míg Gelencsér Gitta Tövissel Drahos Józsefet és Robit. Ez utóbbi páros itt búcsúzott is, mivel a délutáni akadályversenyen indulást sportszerűen visszamondta Drahos József a ló jóléte érdekében, mivel észlelte, hogy Robi mozgása a szimultán ugratás után nem volt teljesen harmonikus. Szimultán versenykategóriában első helyezett lett a Készenléti Rendőrség versenyzője, Makár Henrietta r. törzsőrmester, második helyen a szerb Mladen Zifkovic, míg a harmadik helyen a szintén szerb Milan Milosevic végzett. Amennyiben versenyben indult volna a polgárőr csapat, Gelencsér Gitta Tövissel az előkelő 3. helyet szerezhette volna meg.

_sja4755-e.jpeg

A délután megrendezett rendőri akadályverseny igen komoly fizikai állóképességet követelt meg lótól és lovastól egyaránt, mivel 30 feladat közül 25 ugrás volt, így erősen sportverseny jellegű volt a terhelés. A military szakasz során vízben is kellett ugrásokat teljesíteni, fahídon átvágtázni és komoly szintkülönbségeket is le kellett küzdeni a lovasoknak. Ebben a versenyszámban a lajosmizsei Drabant Zoltán polgárőr teljesített a legjobban a polgárőreink közül Zsargon nyergében. A ló, bár ilyen jellegű versenyen még korábban nem vett részt, minden feladatot elsőre elvállalt. A lovasnak azonban nemhogy a nyeregből lövésről, de egyáltalán a lövéssel kapcsolatban sem volt tapasztalata, így nem meglepő, hogy a lufit sajnos nem sikerült eltalálnia. Szépen teljesített a két amazon polgárőr is. Gelencsér Gitta és Tövis is keveset hibázott, de a tömegoszlatást szimbolizáló kukatolás mondhatni felbosszantotta a mént, amely felágaskodva két első lábával csapkodni kezdte a szemetes konténert. Tövist bár végül sikeresen teljesítette a feladatot, túl sok időt vesztettek, amiért külön hibapontokat kaptak. Oszterman Zita lovat cserélt, és a délutáni akadályversenyben Ozmó nyergében indult. Kiegyensúlyozott teljesítményt mutattak, annak ellenére, hogy a lónak ez volt az első ilyen jellegű versenye.
A rendőri akadályverseny kategóriában az élen a szerb Mladen Zifkovic végzett, a dobogó második fokára a Készenléti Rendőrség törzsőrmestere, Soltész Barnabás állhatott fel, a harmadik helyet a szerb Milan Milosevioc szerezte meg. Az abszolút győztes díját Mladen Zifkovic kapta.
A legeredményesebb lovas polgárőr a napi összesítésben Gelencsér Gitta (Érd Városi PE) lett Tövis nyergében.

(Szerző: Rácz Adrienn, fotó: Sebestyén Jenő)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 2
Összes: 362048
Hónap: 4333
Nap: 134