Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiemelten sikeres a Lovas Tagozat

Elnökségi ülést tartott 2018. február 02-án, a lakiteleki a Népfőiskolán az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata, melyen értékelték a 2017-es év eredményeit, meghallgatták az új elnökségi tagokat, valamint az OPSZ elnökétől magas rangú elismerést vettek át.

article preview

Elnökségi ülést tartott 2018. február 02-án, a lakiteleki a Népfőiskolán az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata, melyen értékelték a 2017-es év eredményeit, meghallgatták az új elnökségi tagokat, valamint az OPSZ elnökétől magas rangú elismerést vettek át.

 

Az ülésen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola kuratóriumának elnöke, dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, Erdős Viktória környezetvédelmi és Zámbó Péter szakmai alelnök, Szépe Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály vezetője, Prof. Dr. Mihók Sándor, a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnöke, Simon Sándor rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Főosztály vezetője, Görbe Attila rendőr alezredes a Kutyás- és Lovas Osztály vezetője, valamint több megyei polgárőr vezető és lovas koordinátor. A Tagozat a Népfőiskola vendégszeretetét élvezte, amely alapítvány a kezdetektől folyamatosan támogatja a polgárőrség lovas szolgálatát.

sebi3194.jpeg


Az ülést az alapítvány kuratóriumának elnöke, Lezsák Sándor nyitotta meg, aki amellett, hogy a Tagozat eddigi munkásságát méltatta, megköszönte valamennyi polgárőr közjóért végzett társadalmi tevékenységét. Ezt követően a tisztújítással folytatódott az összejövetel, mivel az OPSZ Elnöksége 2018. január 23-án négy lovas szaktekintélyt választott a Tagozat elnökségébe. Az elnökség új tagjai: Sallay Sándor, a Seniorok a Magyar Lovassportért Egyesület tagja, Dallos Gyula mesteredző, a magyar lovassport örökös bajnoka, Domoszlai Dániel nyugalmazott rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának volt parancsnoka és Pénzes Gábor huszár hagyományőrző alezredes tartották meg székfoglalójukat. A tagozat elnöke, dr. Rácz Adrienn köszöntötte az újonnan belépőket, úgy fogalmazott a megújulás napja Tagozat életében a neves lovas szakemberek becsatlakozása, elkötelezettségük és lovas szakmai tudásuk a garancia arra, hogy a jövőben a lovas szolgálatok minőségi fejlesztése megvalósuljon. 

sebi3754-edit-edit.jpeg

A 2017-es évre történt visszatekintés mellett az ülés témája az éves munkaterv és képzési terv elfogadása volt. Dr. Rácz Adrienn rámutatott, hogy a lovas szolgálatok minőségi fejlesztése eszköz a bűnmegelőző szolgálatok hatékonyságának növelése érdekében. Mind szakmailag, mind erkölcsileg és a lehetőségekhez mérten anyagilag is mind szélesebb körben kívánják segíteni a lovas polgárőrök tevékenységét. Ennek érdekében a Tagozat elnöksége többek között határozatot fogadott el arról, hogy javasolják az OPSZ Elnökségének, hogy a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségével együttműködésben kezdeményezzék a Földművelésügyi Minisztériumnál a polgárőrök anyagi támogatását, amennyiben hagyományosan magyar tenyésztésű lófajtákat vásárolnak a szolgálat céljára. Szépe Ferenc valamint Prof. Dr. Mihók Sándor egyaránt üdvözölték a kezdeményezést. Aktuális téma volt a határvédelem, amelynek kapcsán a Lovas Tagozat szoros együttműködést kíván kialakítani az OPSZ Határvédelmi Tagozatával. Ez utóbbi Tagozat titkára, Battancs Erika tartott prezentációt a témában, majd dr. Garamvári Gábor lovas tagozati elnökségi tag számolt be arról, hogy a tapasztalatok azt mutatják továbbra is, hogy szükség van a lovas szolgálatok szerepének növelésére a határvédelmi feladatok ellátásában. Simon Sándor rendőr ezredes megköszönte a Lovas Tagozat múlt évi együttműködését, ugyanakkor rámutatott, hogy – amint azt a tagozat elnöke is kifejtette prezentációjában – a Lovas Alosztállyal közösen végzett határmenti lovas szolgálatok mennyisége jelentősen visszaesett az előző évhez képest. Simon Sándor rendőr ezredes a lovas polgárőrök együttműködését kérte, mivel várhatóan a következő években a határszolgálat állandó feladatot fog továbbra is jelenteni, ezért számítanak a lovas polgárőrökre. Meghívott vendégként érkezett Kovács Imre kunszállási polgárőr vezető, aki a drónok alkalmazási lehetőségéről, mint újításról beszélt. Amint kiderült nem Kunszálláson alkalmazzák e technikát elsőként. Cseh László, Baranya megyei polgárőr elnök elmondta, hogy már ötödik éve vannak náluk használatban drónok, azonban e technikai újítás elterjedése még várat magára.
Az ülést dr. Túrós András összegzése zárta, aki a polgárőr mozgalomban végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként az OPSZ Lovas Tagozatát a "Polgárőr Érdemkereszt" arany fokozata kitüntetésben részesítette.

 

Forrás:http://www.opsz.hu/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 6
Összes: 364641
Hónap: 3790
Nap: 163