Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Köszönet és hála a polgárőröknek

1 hónapja harcolunk a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Ennek kapcsán dr. Túrós András, az OPSZ elnöke körlevélben mond köszönetet és fejezi ki háláját minden polgárőrnek.  

article preview

Tisztelt Polgárőr Társaim!

Küzdelmes egy hónap van mögöttünk. 2020. március 10-től állunk szemben a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Hazánk a világ többi országával együtt küzd a járványveszély terjedésének megállításáért, megszüntetéséért.
Polgárőreink, akik tehetik - több mint 30 ezren - vállalták a veszélyt, csatasorba álltak, és fáradságot nem ismerve rendkívüli aktivitással és felelősséggel végzik az embert próbáló speciális polgárőri feladataikat.
Az önkéntes közösségi munka országszerte most feléledt, felértékelődött. Civilek százai, ezrei vállalnak önkéntes munkát a járvány okozta helyzet és annak súlyos következményeinek megelőzésére, enyhítésére.
Mi polgárőrök arra vagyunk büszkék, hogy a járvány előtt, alatt és után visszük az önkéntes közösségi munka zászlaját.
Polgárőreink az OPSZ által ajánlott három kiemelt feladatot

  1. fokozott közterületi szolgálatot,
  2. karitatív tevékenységet, és a
  3. karanténban lévő személyek hatósági ellenőrzését

maximálisan teljesítették.
A karitatív tevékenységben, az idősgondozásban és a szociális háló működtetésében számos településen polgárőreink aktívan részt vesznek.

Az OPSZ elnöksége nevében köszönetemet és hálámat fejezem ki polgárőreinknek azért a helytállásért és aktivitásért, amelyet nap, mint nap kifejtenek.
A Polgárőrség ismét bebizonyította, hogy számíthat ránk hazánk lakossága, rendőrsége és Magyarország Kormánya a bűnmegelőzésben, a katasztrófák elhárításában - és most először a polgárőrség 30 éves történetében - az egészségügyi járványveszély elhárításában is.

Minden polgárőr társamnak és családtagjaiknak vírusmentes jó egészséget és a körülményekhez képest kellemes húsvéti ünnepet kívánok.

Budapest, 2020. április 8.

Tisztelettel:
Dr. Túrós András sk.

Körlevél pdf formátumban itt

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 9
Összes: 407590
Hónap: 12647
Nap: 454