Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közös elfogás a polgárőrökkel

radio-p1-300x214.jpgEgy vasmegyeri udvarról akart vasat lopni az a férfi, akit zsákmánya megszerzését követően azonnal elfogtak az egyenruhások.

 

Egy vasmegyeri udvarról akart vasat lopni az a férfi, akit zsákmánya megszerzését követően azonnal elfogtak az egyenruhások.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrsének munkatársai 2014. július 27-én  21 óra 30 perc körüli időben a helyi polgárőrökkel közös járőrszolgálatot láttak el, amikor egy vasmegyeri műszaki bolt udvarán gyanús mozgást észleltek. Az ingatlanhoz közeledve látták, hogy egy ismeretlen férfi három szál vasat kísérelt meg eltulajdonítani az udvarról oly módon, hogy azokat kidobta az utcára. Ezt követően a kerítésen átmászva kísérelt meg elmenekülni zsákmányával a helyszínről.

Az egyenruhások a polgárőrökkel a feltételezett elkövetőt azonnal elfogták és a rendőrőrsre előállították. B. László 19 éves vasmegyeri lakost lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tett. A férfi elismerte, hogy az udvarra azzal a szándékkal ment be, hogy vasat szedjen össze, amit majd a méhtelepen pénzért le tud adni. A rendőrök az eltulajdonítani szándékozott vasat lefoglalták és a polgárőrökkel közösen visszaadták a tulajdonosának.

 

Forrás:http://www.radiop.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 365846
Hónap: 4120
Nap: 143