Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meg van az ez évi költségvetés, a félévi munkaterv

Nehéz döntésekkel, helyenként éles vitával zajlott le az OPSZ ez évi első elnökségi ülése, ahol döntés született a 2017-es év költségvetésről, az első félévi munkatervről, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, illetve a Határvédelmi Tagozat vezetésének megválasztásáról.  

article preview

Nehéz döntésekkel, helyenként éles vitával zajlott le az OPSZ ez évi első elnökségi ülése, ahol döntés született a 2017-es év költségvetésről, az első félévi munkatervről, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, illetve a Határvédelmi Tagozat vezetésének megválasztásáról.  

 

elnoksegin.jpeg

 

Az év első elnökségi ülését - napirend előtt - az új sajtófőnök bemutatkozásával kezdte dr. Túrós András, mint levezető elnök. Böszörményi Lilla - miután elmondta, hogy mely médiumoknál dolgozott - a székfoglaló beszédében kiemelte, katonacsaládból származik, és kiterjedt médiakapcsolataival igyekszik segíteni a polgárőrség média megjelenését.
Dr. Túrós András szintén napirend előtt elmondta, hogy az előző gyűlés óta Bárdos Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke lemondott tisztségéről, és amíg a közgyűlés új megyei elnököt nem választ, addig egy ügyvivő viszi a dunántúli megye ügyeit.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanAz OPSZ elnöke újfent megerősítette, hogy a Polgárőrség csak akkor fog működni, ha egység és összefogás van. „Ebben a szervezetben nem lehet ellenzék - mondta. - Ez egy nagycsalád, amelyet felelősségteljesen kell képviselnie mindenkinek.” Hangsúlyozta, hogy a Polgárőrség azért erősödött meg, mert eddig összetartott és egységes arculatot mutatott, és kért mindenkit, hogy fogjon össze a cél érdekében.
Az elnökség ezután megtárgyalta a 2017. év I. féléves munkatervét, melyben meghatározták, hogy ezt az évet Kopácsi Sándor emlékévének szentelik. Emellett főbb célkitűzésként fogalmazták meg a migrációval érintett területeken a fokozott közterületi szolgálatellátást, a Nagyvárosi Polgárőr Bűnmegelőzési Program és a 300x100 Biztonság program folytatását, a látható és hatékony közterületi szolgálatok megerősítését, valamint az ifjú polgárőrök aktív bevonásának fokozását. Ezen irányok figyelembevételével döntöttek egyes programok helyéről, időpontjáról és témájáról is. A polgárőrök számára külön említést érdemel, hogy az OPSZ elnöksége a beszámoló küldöttgyűlését április 8-án tervezi megtartani. Április végén várható a már hagyományosnak mondható „Tekerd Körbe a Velencei tavat” bringatúra, és május elején a most először megrendezésre kerülő polgárőr csillagtúra. Még az első félévben megtartják az ifjú polgárőrök Ki Mit Tud vetélkedősorozatát, és döntöttek arról is, hogy idén az Országos Polgárőr Nap június 17-én, Nyíregyházán lesz megtartva. Emellett természetesen az elnökség döntött még az üléstervéről, a tisztségviselői és kabinetülések dátumáról. Külön feladatként fogalmazták meg Határvédelmi Tagozat ünnepélyes megalakítását, a XI. Polgárőr Akadémia megtartását, valamint az eddig Polgárőr Város, Polgárőr Község és Polgárőr Kerület címet elnyerő polgármesterek és polgárőr vezetők éves fórumát, aminek idén Kisújszállás ad otthont.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanJelentős vitát generált a 2017. évi költségvetési terv megvitatása és annak elfogadása. Ennek előszele volt a cégautó adó témáját érintő előterjesztés, melyet dr. Fekecs Dénes gazdasági és pénzügyi elnökhelyettes vezetett elő. Elmondása szerint az OPSZ-nek 1029 gépjármű után áll fenn cégautó adó fizetési kötelezettség, melynek mértéke éves szinten több mint 156 millió forint. Nemcsek Szandra megbízott gazdasági igazgató kiemelte, hogy felmérést végeztek, és minden polgárőr autó adatait bekérték annak érdekében, hogy kiszűrjék van-e olyan gépjármű, ami után az OPSZ kénytelen megfizetni az adót, ám az autó nem működik, üzemképtelen, vagy bármely okból nem lát el szolgálatot. Mert akkor ezeket az autókat ki kell vonni a forgalomból, hogy kevesebb adófizetési kötelezettség legyen. Ezt az összeget elfogadva az elnökség döntött arról is, hogy a cégautók nyilvántartását egységesíti és az eddigi megyei nyilvántartások helyett az országos központ fogja ezt megoldani.
A költségvetés további pontjainál fajsúlyos vitát generált a különböző megyéknek, bizottságoknak és tagozatoknak nyújtott éves támogatások és költségkeretek összege. Szinte minden megyei vezető kiállt saját szövetsége érdekéért, kardoskodott azért, hogy a megyéjében működő polgárőr szervezetek minél több támogatást kapjanak. Az OPSZ egyébként 1 milliárd 164 millió forintos gazdálkodást tervezett 2017-re, és ebből a megyei szövetségek valamint a polgárőr egyesületek éves támogatására 628 millió, a bizottságoknak és tagozatoknak közel 30 millió forintot irányoztak elő. A gyűlésen elhangzott, hogy az egyesületek idén sajnos kevesebb támogatást kapnak mint 2016-ban, mely a megemelkedett cégautó adó, illetve az OPSZ alkalmazottjainak kötelező béremelése, és az abból adódó megnövekedett adók és járulékok miatt történik.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanEzután elnökség megtárgyalta és elfogadta a Határvédelmi Tagozat vezetésének szervezeti felépítését illetve személyi összetételét. A Csorba Sándor (Bács-Kiskun) megválasztott tagozati elnök által tett előterjesztés értelmében elnökhelyettesek Cseh László (Baranya), Fényi Imre (Hajdú-Bihar) és Pőcze Levente (Csongrád) lett megválasztva. Az elnökség egyhangú szavazata értelmében titkárként Battancs Erika (Csongrád), míg elnökségi tagokként Bokányi Zoltán (Bács-Kiskun), Csikós Sándor (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Gazdag Ferenc (Somogy), Magyar Zsolt (Zala), Török László (Győr-Moson-Sopron) és Turcsán István (Békés) kapott bizalmat és felhatalmazást.
Ahogy Csorba Sándor elmondta, ezzel a felállással a schengeni határvonal magyarországi részén, vagyis a majdnem 1130 kilométer hosszú határszakaszon fekvő valamennyi megye, plusz a befogadó állomásokkal rendelkező megyék képviseltetve vannak.

A fentieken túl módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot is, mely az előzőhöz képes aktualizált, és a ma érvényes törvényi követelményekkel harmonizál. Végezetül döntöttek négy újabb polgárőr egyesület tagfelvételéről.

 

További képek itt, illetve a Fotóalbumban

 

Forrás:http://www.opsz.hu/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 5
Összes: 365497
Hónap: 4087
Nap: 159