Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


OPIT nyári tábor - közösségkovácsoló erő

Az idén is Gyenesdiáson, a zalai Balaton-part család és ifjúságbarát településén, kőhajításnyira az 5 csillagos, Kék Hullám Zászló minősítésű strandhoz rendezte be nyári táborát az Országos Polgárőr Ifjúsági Tagozat. A július 27-től augusztus 8-ig tartó találkozón ezúttal is két turnusban vehettek részt a polgárőrség ifjú képviselői.   

article preview

A közel két évtizedre visszatekintő ifjúsági tábor eredetileg az országos polgárőr nap helyszínéhez és idejéhez kapcsolódott, a rendezvény előtti héten tartották az ifjú polgárőröknek. Az évek során a kurzus egyre sikeresebb lett, igazi közösségkovácsoló erővé vált, az ország különböző fertályán élő fiatalok között barátságok kötődtek, s ez a kötelék az egyesületeket is összefűzte. Egyre többen jelentkeztek a táborba, szép számmal akadtak és akadnak közöttük ma is visszatérők. A nagy érdeklődésre tekintettel az idén is kéthetesre szervezték a tábort, az első turnusban az ifjú: 14-18 év közötti, a második a fiatal: 18-30 év közötti polgárőrök vettek részt.

opittabor20-143.jpeg

 

Horváth Róbert, az Országos Polgárőr Szövetség Ifjúsági, sport- és karitatív alelnöke, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki 2011-től fő szervezője és vezetője az OPIT tábornak, elmondta, hogy az alapvető cél továbbra is az ifjú polgárőrök szakmai képzése, amely során elsajátíthatják a polgárőr szolgálathoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Változatlanul fontos az egészséges életmódra nevelés, a sport népszerűsítése, a fiatalok állóképességének javítása, a szükséges önvédelem elsajátíttatása. Erősítendő a haza iránti elkötelezettséget, ezúttal is kellő hangsúlyt fektettek a honvédelmi nevelésre, a rendészeti tevékenység bemutatására, s nem titkoltan ezek népszerűsítésére. S mert mégiscsak ifjúsági és nyári táborról van szó, a napi programokból nem maradt ki a kikapcsolódás, köztük a strandolás sem.
Az első turnus 92 táborlakója számára a hét a berendezkedés után a polgárőr szakmai nappal kezdődött. Horváth Róbert előadásában a legfontosabb szabályok mellett megismerkedhettek az OPSZ programjaival, s ezeken belül az ifjú polgárőrök szerepével, kiemelve példamutatásuk, segítségük hatását kortársaikra, iskolatársaikra, a környezetükben élőkre. Az idén aktuális témaként szerepelt a polgárőr egyesületek karitatív tevékenysége, amely a sok éves munkálkodásnak, rutinnak köszönhetően az egészségügyi veszélyhelyzetben kitűnőre vizsgázott. A táborozók Vass Miklóstól, a Nógrád megyei szövetség elnökétől "Palócország" ifjú polgárőrei munkáját ismerhették meg. A tábor egyik legsikeresebb programja az idén is a honvédelmi naphoz kötődött, amikor is a MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, a magyar honvédség krémje, a missziókat megjárt jó kiállású, fizikálisan és mentálisan toppon lévő, nagy szakmai tudású katonái ízelítőt adtak a könnyűnek nem mondható hivatásuk szépségéből.
Bár a sorban minden évben szerepel a közlekedési nap, az idén a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) támogatása jóvoltából kiemelt programként kezelték a balesetmentes, biztonságos közlekedésre való felkészítést. A fiatalok elsőként a KRESZ-teszt kitöltésével táblaismereteikről és a közlekedési szituációk megoldási készségeikről adtak számot, majd az elméletet a gyakorlat követte. Először a Zala Megyei Polgárőr Szövetség Balaton-parton felállított mobil KRESZ-parkjában a biztonságos kerékpáros közlekedésben szerzett tudásukat bizonyították az ifjak, majd a KTI által rendelkezésükre bocsátott gépjármű-szimulátorokkal a kiváló lélekjelenlétükről és veszélyhelyzet megoldó képességükről adtak tanúbizonyságot.

 

opittabor20-335.jpeg

 

A délutánok, mi mással, mint strandolással kezdődtek. Szerencséjükre az időjárás az első hétre megemberelte magát és júliushoz méltó kánikulával fogadta a táborozókat, akik szabadidejükben már csak "önvédelemből" is a Balaton hűs habjait választották. Esténként aztán igazi önvédelemből oktatást is kapott az ifjúság, nem is akármilyet: az idén a GOW Egyesület Belügyminisztérium által akkreditált oktatóitól az orosz harci technikából kifejlesztett GOW Systema harcművészeti és önvédelmi fogásait sajátíthatták el. A Balla Tibor, az egyesület elnöke, vezető instruktora, Szekeres László és Tóth István instruktorok által tartott tréningen önvédelmi alapokat, rendészeti intézkedéseket, konfliktus kezelést és támadás elhárítást tanultak. A cél: ha tudják, kerüljék el a konfliktust, ha az nem megy, próbálják meg békés módon megoldani, végül: ha az sem sikerült, képesek legyenek elhárítani a támadást. Mi tagadás, az instruktorok nem bántak "kesztyűst" kézzel az ifjakkal, de úgy tűnik, a fiuknak a tréningben ez tetszett a legjobban.
A találkozó zárónapján került sor a közlekedésbiztonsági verseny eredményhirdetésére, amely során kiderült, úgy az elméletben, mint a gyakorlatban a Kiskunhalasi Dékáni Árpád Szakgimnázium rendész csapata szerepelt a legjobban. Közülük Tóth Kleopátra, Vasvár Viktor és Kiss Roland mobil telefonnal, tablettel, fejhallgatóval gazdagodott.
Ha rendész képzés, akkor Kiskunhalas! De nem csak ebben jeleskednek, itt alakult meg először az országban az ifjú polgárőr centrum, a Dékáni Árpád Szakgimnázium számít az ifjú polgárőrök egyik legfőbb bázisának. Immár hét éve a kiskunhalasi ifjú polgárőrök csapata a legnépesebb csoport az OPIT nyári táborban is. Az idén Vezdán Csaba, a szakgimnázium rendészet-honvédelem-közszolgálat szakmacsoport szakmai vezetője, tanártársával, Bátory Gáborral 30 ifjú polgárőrt kísérte el Gyenesdiásra.
Bán Gábor, az OPSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke eredményesnek minősítette a nyári tábor első hetét. Mint hangsúlyozta, az OPIT táborának középpontjában minden szempontból a fiatalok állnak, minden az ő érdekükben történik, minden az ő felkészítésüket szolgálja. Ezúttal is sikerült megtalálni az arany középutat: jól érezték magukat a fiatalok, de közben megtanulták, milyen fontos a fegyelem, a szabályok ismerete, betartása, hiszen ez vár rájuk, ha kilépnek majd a nagybetűs életbe. Korosztályuk állandóan változik, és ha szót akarnak érteni velük, a felnőtteknek kell igazodni hozzájuk - szögezte le az OPIT vezetője. Már az is szép eredmény, hogy az új arcok mellett mindig vannak ismerősök, akik szinte "hazajárnak" a táborba, nemde?

(Fincza Zsuzsa)
 

További képek itt, illetve a Fotóalbumban

 

Forrás:https://www.opsz.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 12
Összes: 464491
Hónap: 14102
Nap: 477