Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újabb gépkocsikkal gyarapodott a Polgárőrség

2020. április 21-én ünnepélyes keretek között 10 darab gépkocsit adott át az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az Országos Polgárőr Szövetség részére. 

article preview

A koronavírus veszélye miatt szolid ünnepség keretében a tíz darab gépjárműből jelképesen egy gépkocsit adott át dr. Kiss Attila rendőr dandártábornok, amelyet az OIF ajánlott fel a polgárőrség munkájának elősegítésére.

 

_sja0477-e-.jpeg

 

– Emlékszem, amikor a közelmúltban megkeresett Csokvaomány polgármestere és kérte az OPSZ támogatását annak érdekében, hogy egy hatékony polgárőr egyesületet tudjanak működtetni – fogalmazott az átadó ünnepségen nyitó beszédében dr. Túrós András az OPSZ elnöke. – Ekkor ígéretet tettem a polgármester asszonynak, hogy segíteni fogom őket a céljuk elérésében és én az az ember vagyok, aki betartja az ígéreteit. Nagyon örülök, hogy az idegenrendészeti főigazgatóság jóvoltából ezt a gépkocsit most átadhatjuk Csokvaománynak, hogy ezzel is elősegítsék a lakosság biztonságának megteremtését. Mindezért köszönetet kell mondanunk az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak, akik megalakulásuk óta támogatják az OPSZ munkáját – tette hozzá az elnök.

– Közel egyéve alakult meg a főigazgatóság, akkor én tettem egy vállalást mely nem volt más, mint lehetőségeimhez mérten segítem a polgárőrséget. Első lépésként gépkocsikkal támogattuk az OPSZ-t, majd számítástechnikai eszközökkel. Ezúttal újabb tíz gépjárművet tudunk részükre átadni, ezzel is támogatva azt a fontos munkát, amelyet a koronavírus járvány kapcsán végeznek nap mint nap. És tudom, hogy egy ilyen fontos feladat ellátásához megfelelő technikai háttér szükséges. – mondta beszédében dr. Kiss Attila rendőr dandártábornok.

Az ünnepélyes átadáson jelen volt Csokvaomány polgármestere Tóth Zsuzsanna, aki köszönetét fejezte ki az átadott gépjárműért. A településvezető elmondta hatalmas segítséget kapott a kis egyesületük az elmúlt időszakban, de ahogy fogalmazott, szükség is van a támogatásra, hiszen számos területen megmutatkozik, hogy szükség van a polgárőrök hatékony munkájára annak érdekében, hogy szilárd lábakon álljon a közbiztonság Csokvaományban.
Az ünnepségen jelen volt és a gépjárművet átvette Barta Péter a Csokvaomány Polgárőr Egyesület elnöke.

Az átadó zárásaként Varga Ferenc a Borsodnádasd Polgárőr Egyesülete elnöke pedig egy laptopot vehetett át, amelyet dr. Túrós András adott át az OPSZ nevében, ezzel is támogatva a polgárőrség működését a településen.

További képek itt, illetve a Fotóalbumban

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Pontos idő


Naptár


Retró Rádió

Online rádió indítása!

Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!


Időjárás


Országos Polgárőr Szövetség


Kövessen minket a Facebook-on!


Levelezőlista




Statisztika

Online: 12
Összes: 407580
Hónap: 12641
Nap: 461